Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1984-09-13
- 2 -továbbfejlesztés irányait is meghatározzuk. Aligha kell különösebben bizonygatni, hogy mind a politikai- ós állami irányítás, mind a közművelődési apparátusok számára bizonytalansági tényezőt jelent, hogy az ország, a főváros, a kerület gazdasági lehetőségei végülis milyen feltételeket nyújthatnak a következő években a közművelődés számára# Mégis hiba lenne, ha emiatt csupán várakozva, vagy ölhetett kézzel figyelnénk az események alakulását és nem reagálnánk határozottan azokra az új elemekre, amelyek a korábbiakhoz viszonyítva ezen a területen is másfajta gondolkodást, új hangsúlyokat és mindenekelőtt a rendelkezésre álló erők összefogását és hatékonyabb felhasználását sürgetik. A társadalmunkban megindult és ma még csak kezdeti stádiumban lévő folyamatok - a kezdeményezések, az egyéni vállakozókedv ösztönzése; a személyes érdekeltség, az öntevékenység erősítése - a közművelődésben is új irányokat jelentenek. A szocialista demokrácia kiteljesedése a művelődéspolitikában kevésbé merev formákat, kereteket igényel, sürgeti a túlszabályozottság felszámolását, az alkotó energiák felszabadítását. Mindennek fedezete az a politikai stabilitás, amelyet pártunk évtizedeken ót következetes elvi politikájával kialakított ós az a bizalom, amely a pártot társadalmunkban övezi. Erre építve - a szigorúbb gazdasági feltételek között is - reális esélyt látunk arra, hogy a közművelődés betöltse társadalmi funkcióját és a követelményeknek megfelelően, megújulva segítse Kőbányán is a dolgozók, a lakosság kulturális színvonalának további emelését. r n L --------