Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1983-05-25
r "ÍH v özem TM g y gyermekintézmény" kapcsolat tárgyi, technika., karbantartás és bővítés nollett a mozgalmi tevékenység is szinkronba került, ez széleskörűvé fejlődött, folyamatosabbá vált. Ék-ÉV javítása érdekében, pedagógus KlSZ-bizottság létrehozását javasolták az 1984-es esztendőre. Tevékenységüket ez elősogitené. A szocialista világnézeti neveléssel kapcsolatosan a KISZ, illetve úttörő tevékenységben fontos helyet kell elfoglaljon. Az átmenetekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, előkészítés és értékek átmentése. Munkamegosztás, teherelosztás. Tehetségek kibontakoztatása, szabadidőprogram, aktív közreműködés a koordinációs munkában /négyszögek, ötszögek munkája/. Zontai Józsefné elvtárs Az anyagot jónak tartja, elfogadásra javasolta. Lakótelepi iskolájukkal kapcsolatban elmondta: A?: 1982. áprilisi KB ülés után az anyagot tanulmányozták, szeptemberben taggyűléseken megbeszélték, feladataikat meghatározták. Előkészítették az erről szóló nevelési értekezletet. 92/ fizikai dolnozó gyermeke. A pártszervezet is kiemeltón foglalkozik és feladatokat határozott meg a fizikai dolgozók gyermekeinek fokozott felzárkóztatására, a beiskolázásukra. Ezzel kapcsolatban munkaközösségeket számoltattak be, feladató!.at határoztak meg számukra. Pl. tanitási órákon való differenciált foglalkozások, korrepeuálás, napközibe, tanulószobába való irányítás, gimnáziumi előkészítő. Ezenkívül a veszélyeztetett tanulókkal is fokozottan foglalkoznak. Családbefolyás - családgondozás. "Egy üzem - egy ogyormokintézmény" kapcsolatukról szólva elmondta, hogy az anyagi segítségen kivül jó a munkáranovolós szempontjából az ÉVIG KISZ és az Úttörőcsapat kapcsolata. Kommunista szombaton 120-130 úttörő dolgozik a gyárban. Sportpályát kölcsönöz a vállalat . Maavar Kálmán elvtárs A Budapesti Pártbizottság nevében köszöntötte a pártbizottsági ülés részvevőit. Visszaigazoltnak látja azt a régi tapasztalatot, hogy a lakosság munka- és életkörülményeit illetően, aligha van — 6 —