Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1982-12-17
- 12 -2./ Az MSZMP. KB. oktatáspolitikai határozatának végrehajtási folyamatában uj lendületet adtunk az állami oktatással kapcsolatos politikai munkának. Pedagógus pártszervezeteink, gondosan. tanulmányozták a határozat végrehajtásának helyzetét, taggyűlésen körvonalazták tennivalóikat, tapasztalataikkal előkészítették a soron következő időszakban kialakítandó kerületi szintű határozatokat. Az éves munka tapasztalatai alapján a párt eszmei-politikai befolyásának erősítése mellett, a pártszervezetek és az állami irányitó szervezetek, és az "egy uzem-egy gyermekintézmény" mozgalom együttműködési lehetőségeit kell jobban kihas znáInunk. 3./ Az idei évben a közművelődéspolitikai határozat végrehajtása érdekében a korábbiaknál nagyobb gondot fordítottunk a művelődési bizottságok felkészítésére. Ez évben adtuk át a Kőbányai Ifjúsági Klubot kerületünk fiataljainak, és itt kapott helyet a Ilegy tört éne ti kiállítás is. Meglévő lehetőségeinket is jobban kihasználtuk a lakóterületi művelődés javítására, melyben eredményes munkát végeztek KISZ-alapszervezeteink, a Pataky Művelődési Központ és kerületünk üzemi művelődési központjai is. Továbbra is figyelmet fordítunk a közművelődési aktivisták felkészítésére, a közművelődési intézmények közötti együttműködés javítására, a 3o éven aluliak iskolai végzettségének emelésére. *./ A tudománypolitikai feladatok gyakorlati megvalósításában az év eseménye kerületünkben a Textilipari Kutató Intézet gazdasági szervezete megváltoztatásának előkészítése. Feladatnak tartjuk, hogy a politikai eszközökkel is segítsék a végrehajtást. 5./ Kerületünk egészségügyi helyzetében az integráció további szervezeti erősité® volt fontos feladat, az ötnapos munkahétre való átállás a zavartalan betegellátás biztosítása mellett. Ki kell emelnünk a KISZ Bizottság védnöksége mellett a "Paula" utókezelő bővítési munkálatait is. További teendő az integráció tartalmi előnyeinek érvényrejut tatása és az egészségügyi etika minden elemének javitása. r n L— - —_j