Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1982-06-28

- 9 -Egyfelől azt a szerepet, hogy ahol szükséges, nagyobb tanaréuossagra ösztönözzön, s ahol pedig a belföldi felhasználás nagyságrendje vagy növekedése export árualapot vonna el, úgy az ezek iránti igény csökken­jen. Hogyan lehet nindeseket ellensúlyozni? nyilvánvalóan úgy, hogy mind a szabályozó rendszer segítségével, cind pedig a várnaion belüli anyagi érdekeltségi rendszer megfelelő illeszkedéseivel lehetővé váljon, hogy a képződő nyereség éppen a jobban gazdálkodó vállalatoknál megfelelő kereset növelésére adjon lehetőséget, léhát ott és azokon a területeken kívánatos részint a munkaerő megtar­tása, de növelése érdekében is keresetnövekedést elérni, ahol a népgaz­daság egyensúlyi helyzetét javitó vállalkozások valósulnak meg. Itt kellene szólni néhány gondolatot a szocialista munkaversenyről. Úgy gondolom, azt már sok helyen világosan értik, hogy milyen nagy a munkaverseny gazdasági, társadalmi, politikai szerepe. Véleményünk szerint a vállalati munkaverseny céljait az előbbiekkel összhangban kell megfogalmazni és természetesen a célok érdekében többet és jobbat nyujtó kollektívákat a szükséges mértékben jutalmazni. Jó volna megérteni, hogy bár mennyire is nagyra értékeljük időszakonként felméréseink során a részvétel, a felajánlások és a teljesítés számszerű adatait, nem ezeket tekintjük az elsőrendű minősítő ^agyu®-1-* Én magam sokkal inkább elfogadom, ha egy vállalat valóban sokoldalúan, jól minősíthető eredményei alapján, lényegesebb számadatok nélleül írja le vagy mondja el, hogy mindezekhez a szocialista munkaversenyben résztvevői: mily módon járultak hozzá, mintha egy kevésbé jól működő vállalat a mun­kaversenyben résztvevők számának és teljesítésül: szeímszerü eredményének lényeges növekedéséről ad számot, itt valamilyen ellen ktionuis« j.oll fölfedezni, éspedig azt, hogy nincsenek összhangban a vállalati es a t munkaversenyben leirt célok. Végezetül szólni kell a beruházások alakulásáról is, amelyek ugyancsak a vállalati kollektívái: egyetértésével és tudatosságával kell hogy találkozzanak. l----:__- _j [— —I

Next

/
Thumbnails
Contents