Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1981-12-15
r ___ ___n- Q -negkaphasr-anak minden fonton információt, megismerkedhessenek n verető pártszervek - munkájukhoz szükséges, azt segítő - előterjesztéseivel és határozataival. A7. előterjesztés III. fejezetében szereplő, az eddigiekhez képest űj javaslatok a Központi Bizottság tagjainak aktívabb r észvételét szolgálják a párt irányító munkájában. Ezek köz-ó tartozik például az, hogy kapja!-: meg előzetesen a Közpark;! Bizottság mellett működő bizottságok és munkaközösségek üléseinek napirendjét, kérhessék meghívásukat ismereteikhez közel álló leérdesek vitájára. Ugyancsak ennek érdekében a Központi Bizottság tagjainak arányosabb és érdemibb közéleti szerepléseit - ami eddig a Központi Bizottság egyj.lt osztályának hatáskörébe tartozott - a jövőben a Titkárság biztosítaná a Központi Bizottság osztályainak közreműködésével. A javaslat lényege, hogy hazai és nemzetközi rendezvényeken a Központi t Bizottság tagjainak rendszeresen Ítéli szerepelniük a Központi Bizottság nevében. Az előkészítés során egységes volt a vélemény abban a tekintetben, hogy "A Központi Bizottság munkamódszeréről” 1963-ban hozott határozat helyesnek bizonyult, igazolódott a gyakorlatban, javította a testület munkáját. Mégis indokoltnak tártéiul; több, okkor megfogalmazott tétel megismétlését, mert a határozat megvalósítása nem volt elóg következetes. Arra törekedtünk, hogy a már korábban is rögzített követelményeket az elmúlt 12 év tapasztalata alapján pontosítsuk, illetve, ahol szükséges, ott kiegészítsük. Az lC:6r, évi határozatban szer emlő IL-------------------j í . ___________________.______._____________________________________________*