Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1979-12-18

Kedves Elvtársak! Az uj termelői árak, a jövedelem és bérszabályozás rendszerének együttes hatásaként 198o-ban a vállalatok béremelési lehetőségei differenciálódnak, s a vállalati munka eredményességétől függően 2-9 % kozott szóródhatnak. A legmagasabb bérfejlesztést azok a vállalatok valósíthatják meg, amelyeknél a munka hatékonyságának javítása mellett a létszám is csökken, vizek a vállalatok, amelyek­nél a béremelés feltételei saját erőből nem teremthetők meg csak 2 %-os béremelést valósíthatnak meg. A központi bérszabályozásba tartozó gazdálkodó szervezeteknél A % körüli bérfejlesztésre lesz lehetőség. 198o~ban az ez évivel azonos összegű 5oo millió forint a bérprefe­rencia. A korábbi gyakorlattal ellentétben azonban ezt nem bérel­maradások pótlására, a bérarányok központi javítására használjuk fel. Követelmény, hogy a bérpreferencia is mindenekelőtt a nép­­gazdasági egyensúly javításának ösztönzését szolgálja. Olyan válla­latok részére adható, amelyek kiemelkedő eredményeket érnek el, de a bérszabályozás általános feltételei nem elégségesek további ösztönzésükre /például előfordulhat, hogy a tőkés exportját dina­mikusan növelő vállalatnál létszámnövelésre is szükség lesz, igy s segítség nélkül a létszámukat csökkentő vállalatoknál kisebb bér­emelést valósíthatnának meg/. Központi jövedelemnövelő intézkedésekre - 198o. évi kihatással - o,5-l milliárd forint tartalékkal számol a népgazdasági terv. Ebből csak szerény bér- és szociálpolitikai intézkedések való­síthatók meg /például bizonyos bérfeszültségek feloldása, vagy L _j--------­­■r n- 20 -

Next

/
Thumbnails
Contents