Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1979-11-30

amennyi lehetőség adódik". Ez egyben Jelzi a probléma ellent­­mondássosságát is. Mégis nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a fizikai munkások éa a munkásnők körében ma a munkakö­rülmények .javításának középpontjában a túlóráztatással kap­csolatos kérdések állnak. Ezzel kapcsolatban nem a túlórák mechanikus csökkentését akarják /'persze azt is, amikor a Kol­lektív Szerződés előírásának betartását kérik számon/, hanem a munka jobb szervezését és irányítását, a túlórák ellen ho­zott konkrét és hatékony intézkedéseket. Több helyen azt is kifejtették, hogy a túlóra által biztosított jövedelemre szük­ség van, életnívójuk megszokott részét képezi. 2. / A munkások különösen az ifjúmunkások lep;.jelentősebb szociális problémája ma is a lakás. Azok az erőfeszítések, amelyek ennek enyhítésére történtek kedvező visszhangot váltottak ki. Érzé­kelhető volt ez azoknak a nagyüzemeknek a munkásai körében, a­­hol a munkáslakás építési akció keretében 326 kerületi üzemi dolgozó kapott lakást az elmúlt években. A kerületbei 1966-69. évek közötti négy évben a fentieken túl 1.115-en jutottak a tanács által kiutalt lakáshoz, túlnyomó többségük munkás. Két­ségtelen, hogy minden gond ellenére, ennyi lakás kiutalása a kerület dolgozói és lakói között kedvezően éreztette hatását. Elősegítette a kedvezőbb közgangulatot az, hogy az üzemekben sokféle módon segítik azokat, akik lakásépítésbe kezdenek. A lakásépítkezések meggyorsulása, a vállalati segítség mennyi­ségének jelentős növeked&B alapvetően kedvező fogadtatást ered­ményezett. Mint súlyos problémát mondták el, hogy az ifjúmun­kások számára már szinte megoldhatatlan - a lakásárak emelke­dése következtében - a kezdő tőke összegyűjtése, majd a tör­­lesztések fizetése. Ennek ellenér e a nagyüzemek munkásai a munkáslakáa építési akciók folytatását várják, ami mintegy 450 lakás építésével már meg is indult. Arra kell tö­rekedni, hogy ezeknek a lakásoknak a költségei ne tegyék a munkások számára elérhetetlenné az akciókban való részvételt. 3. / A kerület ellátásáról, a szolgáltjáéról. és a közlekedésről a vélemények megoszlóak, kedvezőtlen képet mutatnak. Beszélgeté­seken résztvevő munkások kevésbé vették figyelembe ezt, hogy a kerülőtben folyó építkezések döntően javítani fogják a helyze­r n- 9 -L-----------------

Next

/
Thumbnails
Contents