Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1979-11-30

r~ . ”"]- 7 -revéielekt az értékelés nem a hármas célkitűzés alapján törté­nik, a gazdasági munka mellett a másik két célkitűzés tartal­mának érvényesülését szinte figyelembe sem veszik; gyakran a "jól adminisztrált" brigádokat a formai jegyek alapján előny­ben részesítik. Az értékelés bürokratikus és szubjektív vo­násait is több kritika érte. Szükségesnek tartják a szociális^ t,H brigád mozgalommal való hatékony foglalkozást azt, hogyha mozgalom tartalma tovább tejlód MEx- 3J Az ifjúsági parlamentek fontos bolyét foglalnak el -mindenek­előtt a munkás fiatalok részéről* az üzemi demokrácia fórumai között. Ahol szóba került, ott jónak, és az ifjúság politikai nevelése szempontjából is hasznosnak Ítélték. Mégis elgondol­kodtató, hogy viszonylag kevés helyen beszéltek a munkásifju­­ságnak ezekről a fontos üzemi, munkahelyi fórumairól. Összességében érzékelhető, hogy az üzemi demokrácia fejlesztése érdekében a vállalatoknál történtek erőfeszítések, de igen lassú az előrehaladás a legszélesebb munkásrétegeket átfogó formák tartalmi fejlődésében. Még mindig erősen tapasztalhatók azok a negatív je­lenségek, amelyek megszüntetésére a Központi Bizottság irányelvei felhívták a figyelmet .A beszélgetéseken kevésbé érintették a pártszer­vezetek szerepét, de nyilvánvaló, hogy a helyzet alakulásában sze­repük meghatározó, ami az egyes üzemak összesített jelentéseiből kitűnik. Az előbbi fejezet is tartalmazza azt, hogy az üzemi demok­rácia érvényesülésének - mint a munkások közéleti, politikai akti­vitását meghatározó tényezőnek - nagy Jelentőséget tulajdonítanak a munkások. Hasonlóan nagy fontosságot tulajdonítanak a gazdasági yjr.fttnk politikai szerepének, illetve erőteljesen igénylik az üze­mi demokrácia fejlesztése érdekében., A közvetlen demokratikm f oru­­mók és a munkások termelési - társadalmi mozgalmának fejlesztése iránt megmutatkozó növekvő igény meghatározza a párt, a társadalmi és a gazdasági vezetők számára az üzemi demokrácia fejlesztésének jelenlegi fő feladatát: a termelési-társadalmi tapasztalatokat köz­vetlenül hasznosítani tudó munkahelyi fórumok hatékonyabb működte­tését. $ 5 I-------------------U

Next

/
Thumbnails
Contents