Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1978-05-09
tartsuk meg érát az elnevezést . A lényeget tekintve pedig folytassuk azt, amit eddig csináltunk. Az élő marxizmust képviseljük és terjesszük, de dogmákat tanítsunk Ez a legfontosabb.- A párt - és KISZ szervezetek fordítsanak az eddigieknél is nagyobb figyelmet a marxista-leninista oktatást megelőző középiskolai megalapozásra. Ez nagyon lényeges a tanuló további életútja szempontjából. A középiskolásoknak ugyanis csak egy része tanul továbl a leendő szakmunkás pedig elvégzi a szakmunkásképző iskolát és beáll a termelésbe. Ott már ennek az alapozásnak megvan a maga fontossága és gyakorlati jelentősége. “Kád á r elvtárs felvetette miért nem tud nk mi nagy , súlyos Marx kötet helyett valamilyen állampolgári jogok és ismeretek című füzetesekét adni a tanulóknak, hogy amikor serdülőkorba lépnek, ebből tanuljak meg és vessék a fejükbe, mik a jogaik és köteleségeilc társadalmunkban .- A marxista képzés megalapozását jelentő középiskolai oktatásban és szakmunkásképzésbe, átgondoltabb, differenciáltabb, s talán valai elyest nagyobb képzelőerővel is áthatott munkát kell végezni, mint eddig.- Nagy figyelmet kell fordítanunk - mert változatlanul idészerüa hazafias internacionalista nevelésre, és küzdenünk kell a nacionalizmus jelentkezése , mindenfajta tünete ellen. Rendkívül fontos a nemzeti és nemzetiségi kérdés megfelelő kezelése. az Egyesült Államokban a jobboldali, fasiszta magyar emigráció ebfcf ben a kérdésben nagy ka pányt folytat, s bizonyos mértékig még a ti törvényhozó szerveket és a kormányt is igyekszik befolyásolni.- Az többi időben nálunk is többet írnak a lagyarság úgynevezett sorskérdése,ről, a nemzet és a nemzetiségek témájáról. a probléma.az, hogy túl sokat kezdenek foglalkozni az ország határain kívül élő magyarság helyzetével. L----------------- _J...................... ................................................................................................... I r n- 18 -