Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1977-07-12

....... ■■ 11 1 T r ... “i- Még egy nagyon jó példát említ a tőkés kooperáció kapcsán. Szerződést kötöttek egy nyugati céggel hűtő-parfé ládák vo­natkozásában* A Csongrád-1 Gyárukba kellett ennek a gyártását elkezdeni, ahol szintén nem kvalifikált munkaerőkkel dolgoz­nak. Tervezéssel, feladatmeghatározással sikerült elérni a jelenlegi eredményeket, mely szerint 1977-ben már 3.500 db. kiszállítását teszik lehetővé. Egy olyan technológiát dol­goztak ki, egy olyan termelés előkészitósi szemlélet változást eredményezett, mely szerint a Csongrád-i dolgozók is a jövő feladataiba betudnak segíteni. KARSZKI LAJOS ET; / Magnezitipari Müvek / Hozzászólásában a KB. 1976.december 1-i határozata megállapítot­ta, hogy az 1977-es népgazdasági terv és állami költségvetés i~ rányelveinek kidolgozásakor figyelembe kellett venni, hogy a gaz­daság 1976 évi fejlődése alapvetően helyes irányú volt, de a nö­vekedés üteme nem érte el a tervezettet és a lehetőségeknél las­súbb az előrehaladás a rendelkezésükre álló anyagi és szellemi erőforrások ésszerű és tartalékos hasznosításában. A KB. által jóváhagyott tervjavaslatban kifejezésre jutott , hogy ebben az évben el kell érjék a tervidőszak első két évére kitű­zött célokat, ez azt jelenti teljesíteni kell az V. ötéves terv 1977 évre esedékes előirányzatait. Ennek figyelembevételével a NIM. Pártbizottsága ellenőrizte kü­lönböző fórumokon a vállalat 1977 éves tervfeladatát. Megálla­pították, hogy a terv reálisan tartalmazza az anyaggal,energiával, munkaerővel való ésszerű takarékosságot és a tervezett főbb gaz­dasági mutatószámait, kielégítik a népgazdaági követelményeket. A terv alapvető lényeges célkitűzéseit vállalatuk a Cselekvési Programban rögzítette, amelyeknek megoldása, igényelte a párt és a társadalmi szervek politikai támogatását.Az első félév gazda­sági eredményei a tervezettnek megfelelően kedvezően alakultak. Ezt alapvetően segítette a vállalat munkaverseny mozgalma, a Csepel Müi/ek munkaverseny felhívásához való csatlakozás. Szocialista Brigádok a felajánlásokat időarányosan teljesítették, sőt egyes területeken túlteljesítettek, melynek következtében a tervezettnél nagyobb mértékben növekedett a munka termelékeny­sége és hatékonysága. A dolgozók politikai hangulata a megfelelő anyagi ösztönzés mellett kedvező. Kitér ezt követően, hogy árbevételi tervüket, ezen belül a tőkés export tervüket 100%-ra, szocialista relációban 140%-ra teljesí­tették. A vállalat nyeresége,mely a bázishoz viszonyítva a ter­vezett szerint 15%-kal magasabb , féléves szinten iadőrányosan 100%. Az eredmény kisebb részben a gyártmányösszetétel változá­sából, nagyobb részben az anyagi és energia megtakaritásból szár* mazik. , Az I.félévben a gazdálkodás feltételei kedvezően alakultak. Anyag­­ellátási gondjaik nem voltak. Munkaerő mozgás a múlt évhez képest mérséklődött, és a bázis szin­ten tervezett létszám csupán néhány fővel csökkent. L ■- -J

Next

/
Thumbnails
Contents