Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1974-01-29

5 Hr, baranyai Pál elv társ : Vállalatuknál az 1973-as óvet elég nehéz körülmények között kezdték meC, mert az 1972-es év befejezése különösen nehéz volt. Az 1973-as feszitett feladatok a vállalat gazda­sági és politikai vezetése számára is fontos és uj felada­tokat határozott meg. Bár a vállalat az 1973 évi. tervet - melyet a Honvédelmi Bizottság is előirt - teljesítette, de nem zavartalanul. Az árbevételi tervet 12,8 £-al túl is teljesítették. Azonban a mikróhullámu berendezések vonatkozásában 7o millió visszaesés jelentkezett, mivel nem tudták kiszállítani. Néhány termékükben is erőteljes évvégi hajrára volt szükség, ez túlóra növekedést jelentett. Előrehaladás a speciális termékek ütemezésében következett be. Termékeik 8o 5»-át ezek a termékek teszik ki. Az eredmények mellett nagyon sok gondot jelentett, hogy az 1971-ben a Szovjetunióba kiszállított mikróhullámu berende­zéseken 11 hónapon keresztül mintegy ho~h5 szakembert kel­lett foglalkoztatni annak érdekében, hogy ez a vonal működő-, képes legyen. Ez visszavetette a vállalatot a Druzsba gyár­tásában. Ezzel a termékkel kapcsolatban uj minőségi átvé­telt vezettek be. Ennek tudható be, hogy a szovjet elvtár­sak mostmér meg vannak elégedve a minőséggel. Jelentős volument tesz ki a speciális termékek gyártása. Ebben a vonatkozásban az ütemes termelés megvalósitasa nagymértékben függ a külföldi partnerektől. /Lengyel/ 1973-ban elérték,hogy a kölcsönös szállításokba* mindkét gyár negyedéves szállítási szerződésen túlmenően havi bontásban végzi, és félévenként értékeli a szállítások eredményeit és meghatározza a következő hónapok feladatait. Ezt fontosnak tartják 197^-re is, mert ezen a vonalon lesz jelentősebb a fejlődés, mintegy 19 tf-os termelési felfu­tás és a 37 fo-os áx’bevétel növekedés attól függ, hogy ezen a területen az ütemes kooperációs szállításokat meg tudják—e valósítani. Az elmúlt évben az antenna gyártásba nehézség volt, licenc alapján kell antennát gyártani, ez most van folyamiban. L Ugyanilyen formában jelentkezett a gépkocsik javitasa is.----------------------------------------------e--------------------------------­r n

Next

/
Thumbnails
Contents