Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1971-03-31
r n 2 A tervek dinamikus fejlődést irányoznak elő /pl.FIM.,EGYT,Phylaxia, B1V/. Ezek a tervek zömében számolnak a kialakult munkaerő helyzettel és a termelés növekedést nagyobb részt termelékenység növekedésből kívánják fedezni. Számolnak továbbá azzal, hogy az 1970-ben mutatkozó fluktuáció tovább csökken a korábban megtett és folyamatban levő intézkedéseik nyomán. Fl.-EGYT /differenciált bérfejlesztéssel, törzsgárda tagság megbecsülése, lakásépítkezés támogatása/ az év első két hónapjában a bázishoz viszonyítva azonos számú belépő mellett a kilépők száma közel 2o %-kal csökkent.- oRlON-ban is hasonló jó tapasztalatok vannak.- KGY.-nél is javult a létszámhelyzet ezt a kedvező változást a helyi munkaszervezési problémák kiküszöbölésével kívánják tovább Mindezen kedvező jelek ellenére sem lehet arra számolni, hogy jelentős termelés-felfutást lehet elérni létszámbővítéssel. Ezért intézkedéseink* nek azt az oldalát kell tovább erősítenünk, amely a termelékenység emelkedését biztosítja. A X.kongresszus e kérdésekkel foglalkozó néhány gondolatát nem felesleges itt is feleleveníteni; A népgazdaság és a becsületesen dolgozók érdekeinek védelmében javítani kell a munkafegyelmet, amely részben a termelés elégtelen szervezése, részben bérpolitikánk gyenge pontjai miatt, a mi hibánkból is sok helyen fellazult. Mindenekelőtt a vállalatvezetőknek kell magasabb színvonalon megszervezniük a munkát, és biztosítani a technikai, technológiai fegyelmet. A minimum, amit a dolgozók elvárnak a vezetőktől, hogy biztosítsák munkájukhoz a megfelelő feltételeket. Enélkül nincs erkölcsi alapja egyetlen vezetőnek sem, hogy jobb munkát várjon a dolgozóktól, akik joggal kifogásolják, ha anyag, alkatrész és szállítási eszközök hiánya . miatt időszakonként nagymértékben kihasználatlan a munkaidejük, más időszakokban viszont rohammunkában, mértéktelenül sok túlórában kell dolgozniuk. U----------------