Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1970-06-04

F H Üzembelépésüket, beilleszkedésüket nehezitis mást kapnak a szakmunkástanuló intézetekben és mást tapasztalnak az üzemben. Sok esetben nem a szakmának megfelelő munkakörben alkalmazzák őket, már ipari tanuló korukban sem biztosított egyértelműen a szakmunkástanulóknak járó jogok, kedvezmények. Bérezésben nagy különbséget látnak a munka szerint járó bér és a valóban kialakí­tott bérezés között. Feszültséget jelent most számukra a "vándormadarak” jobb bérezése. Ezek a tényezők befolyásolják a fiatalok gyakori munkahelyváltoz­tatásához. Nagyrészük szereti szakmáját, képzett és aktivan kapcsolódik be később az üzemi kollektívába. A meglévő fogyatékosságokra érzé­­, kényén reagálnak. Kerületünk sajátossága, hogy az üzemi munkás­fiatalok jelentős része vidékről bejáró, kb, 40-5o %. Ezekre nagy befolyással van a környezet. A Inahmiuac legpasszivabbak, mert min­dig rohannak a vonathoz. Még ha 1?agja is a KISZ-nek, akkor sem kapcsolódik be aktiyan a munkába. Politikailag már nem vallásosak, i de még nem ateisták. Nem járnak templomba, de jelentős részük nem vesz részt a társadalmi életben intenziven. Kerületünk KISZ szervezeteinek jelentős feladata a bejáró fiatalok aktivizálása, politikai nevelése. Az üzemi fiatalok 40 %-a tagja a KISZ-nek. A munkásfiataloknak viszont csak Jo-32 %-a kapcsolódott be a KISZ munkájába. A párt KB állásfoglalásának megállapitásal érvényesek kerületünk KISZ mozgalmára is. Engedjék meg az elvtársak, hogy néhány gondo­latban vázoljam eredményeinket, problémáinkat, Kisz vezetőink minden szinten fő feladatuknak tekintik a politikai nevelő munkát. Nevelőmunkánk szerves részét kfepxK képezik a tómeg­­politlkai akciók. A tömegpolitikai akciók kedveltek, népszerűek a KISZ fiatalok köré­ben. Különösen kiemelkedett a "Vádoljuk az imperializmusf'akció. 1968-ban 80oh db tranzisztoros rádió, 4o liter vér Vietnaminak. 1970-ben "Kommunista vasárnap" 45 üzemben lj.ooo fővel, kb. goo.ooo Ft átutalva a vietnami csekkszámlára. Megfelelően reagálnak a fiatalok a belpolitikai kérdésekre, termé­szeti csapásokra. Árvízkárosultak részére szinte minden KISZ szer­vezetnél gyűjtés folyik. Munkafelajánlások születtek a helyre­állitási munkálatokra. L—--■ - _j

Next

/
Thumbnails
Contents