Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1966-10-04
t k. 5 -törekedett. Munkamódszere a körülményeket figyelembe véve megfelelt a kerület jellegének. Figyelmünket elsősorban négy fő kérdésre irányítottuk: Gazdaságpolitikai célkitűzéseink megvalósításának segítésére a pártmunka eszközeivel, A párt vezető szerepének érvényesítésére a pártmunka hatékonyságának növelésére. Az eszmei, politikai, a mindennapi politikai munka javítására. ^ A tömegszervezetek pártirányitásának, az ott dolgozó kommunisták munkájának fejlesztésére, A kerület kommunistái és többi dolgozói a Pártbizottság kezdeményezéseit, a feladatok megoldásával kapcsolatos elképzeléseit egyetértéssel fogadtál:, s azok megvalósít ás ából kivettek rész iket.« Párt értekezletünk munkaértekezlet! A kongresszusi felkészülés állomása. Feladata: a Pártbizottság, Revíziós Bizottság jelentésének megvitatása, a Pártbizottság uj javéi ászt ása, a Budapesti' Pár-tért okozlet^ re küldöttel: választása, a Kongresszusi Irányelvek alapján megvitatni, hogyan javíthatjuk munkánkat, II. V . V \ A kerületi Pártbizottság munkájában nagy -figyelmet fordított a gazdaságpolitikai célkitűzéseink megvalósitásának a párt politikai munka eszközeivel történő segítésére. 1./ A kerület 84 üzemében a termelés a második ötéves terv fő célkitűzéséinél: megfelelően alakult, A korábbi években komolyabb gond, lemaradás 8-10 vállalatnál jelentkezett. 1964-ben számuk csökkent. A Központi Bizottság'1964. decemberi határozatának hatására munkájuk tovább javult. 1965-ben minden üzem'teljesítette U----—£i T....... ....'.................... ......V