Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1966-09-15
r n ♦ resszusi felajánlások teljesítése során mindinkább folyamatos, a feladatokat számbavevő* és meghatározó, nemcsak gazdasági vonathozásban, hanem nevelési és kulturális térülőt cn is, A brigádok munkája szükségessé tette, hogy a szocialista brigád vehetők egy-egy izemen bőiül szorosabb kapcsolatit tartsanak, Ez egyes helyeken már uj formát alakitott ki. Ezek megoldása eltérő, do lényege azonos - az eredményesebb brigádmunka fejlesztésének igénye*- A t;.:rm elé konya ég növelése, az önköltség csökkentése som el^ vont kifejezés ma már a brigádok vállalásaiban, Ezok konkrét határidő csökkentésében, normák túlteljesítésében, normaóra megtakarításban, selejt csökkentésben mutatkoznak, A munkaközbon keletkezett elgondolásokat, ötleteket egyes f brigádok tudatosan felkarolják, növelik a munkások által bonyu j to tt ujit ás ékat, A minőség jelentőségének felismerése abban mutatkozik, hogy ez majdnem minden vállalás konkrét feladata, de ami ennél lényegesebb, hogy tudatos elemmé válik az az igény, hogy a " kezünk alól kikerülő munkának becsülete legyen"Ez__^ zcl függ össze, hogy a minőség ellenőrzését mind szívesebben vállalják magukra,- Avállalások értékelése.hangsúlyozottabb, a brigádok a röyidebb időn belüli értékelést igénylik, ebből.részt kérnek. Egyes brigádok őzt toljósén Önállóan végzik* *- A bérezés, az anyagi érdekeltség helyi konkrét feladatainak megoldásában is. segítenek a brigádok. Több gazdasági vezető ezt elősegíti - bevonja a brigádokat brigádvezctőket a bérezés, a jutáiméit, elosztásának munkájába. Az önálló brigád elszámolás forma is terjed. Az eredményes brigádmunkát ismeri ol az is, hogy a gazdasági vezetők növelték„a versenyben résztvevő brigádok jutalmazásának összegét,- Az elnyert jutalmakat a brigádok több esetben közös alapként közölik, kulturális szórakozási igényeik fedezésére, ' 1 i -8----—i T \