Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1962-04-06

— —]- 15 -\ pl. Muszka elvtárssal kapcsolatban# Meg kell mondani, nem ez jellemzi a Végrehajt©bizottság munkáját, az ilyen hiányosságnak nem szabad előfordulni. Úgy döntöttünk, hogy a vitat^addig ami6 hozzászólások vannak, nem zárjuk le az elv társakat véleményük elmondásában. ' , Felhívjuk az elvtársak figyelmét arra, hogy olvassak, tanulmá­nyozzák a párt által kiadott tájékoztatókat, határozatokat. A kerületi Pártbizottság rendszeresen vezeti, hogy kik nemjesz­­, nek részt a pártbizottsági ülésen. Az igaz, hogy vannak idős elvtársak, akik már huzamosabb ideje betegek, vannak pártisko­lások és ezért nem tudnak résztvenni a P.B. ülésen. Rendszere­sen hiányzik az utóbbi időben Kelemen és Harmati elvtárs is, akik korábban tudomást szereznek azokról a dolgokról, amit itt a Pártbizottsági ülésen hallanának. Felvetődött a kérdés, vajon van-e minden pártbizottsági tagnak társadalmi megbízatása? Javasolom a Pártbizottságnak, hogy a V.B.-ot bizza meg azzal, hogy az let elhangzottak alapján^vegye ^ figyelembe az elvtársak kívánságát és rnnak alapján vizsgálja felül, az elvtársak leterhelését. Benkovits elvtárssal vitába kell szállnom, mert nem lehet egy üzemi pártbizottsági tagnak, vagy párAktivistának úgy•nézni_a helyzetet, hogy mennyit kell ülni ogy-ogy értekezleten. Mindig azt kell nézni, hogy mennyire hatékony a munkája. Ha egy VB., i vagy P.B. ülés egy hétig tart, utána a munka jelentős mértekben megjavult, akkor nem ültek az elvtársak hiába, pe^lia viszont^ nincs eredmény a munkában, akkor természetesen hiába töltöttek g, el az időt. Arra kell törekedni, hogy egyes területen konkrét kérdésben előre menjünk. Például a Tanácsnál a tömegkapcsolat javítása, Dinamónál : költségszint csökkentése, gépi kapacitás kihasználása. , , „ Kerületi szinten a szövetségi politika helyes^ értelmezése, első­sorban a vezető testületekben Kerületi szinten a három iegfontosahb feladat: a gazdasági epitő munka, a • kádermunka .és a pártépi tő munka, vezetési stílus, munka­­módszer. Ha ebben a három kérdésben kerületi szinten előbbre ju­tunk, akkor feltétlenül eredményes lesz a munkánk. -A törnegszervezétekkel kapcsolatosan elhangzott megjegyzések meg­szívlelendők, a XI. f•é—ben konkrétan foglalkozunk ezekkel problémákkal. Az elvtársaknak érézniök leli, hogy számítunk ra­juk és a segítségüket kérjük. A kerület 15 éves távlati tervével kapcsolatban: a kerületi Párt­­értekezleten feltétlenül foglalkozni kell efovel a kérdéssel. Talán már akkor többet tudunk majd mondani az elvtársaknak és széles körben is lehet ismertetni a tavasz folyamán a tanács és országgyűlési választások alkalmával., A Pataki István Művelődési Házzal kapcsolatban: volt egy^olyan javaslat, hogy építsük át és helyette egy modern kulturhazat hozzunk létre. Meg kell mondani őszintén ha jobban szétnéztünk volna, akkor 31 ezer forint tervezési költséget megtakaríthat­tunk volna. Ugyanis épül a kerületben egy 9oo személyes kultur­­kombinát, ugyanakkor a Pataki Kultúr otthonba akár mennyi pénzt fektettünk be csak 35o embert lehet elhelyezni. A Pataki Kultúr­otthon épületét már csak igen rövid ideig lehet fenntartani, L------ --I

Next

/
Thumbnails
Contents