Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1961-12-01
r n- 11 -Esel: között is igen nagy jelentősegei pírnak az augusztus 13.-i H.D.K. által megtett int ez kelese 1c. A ’oeka feleo ezzel "lenyelték". a mai helyzetet nézve - lehetséges, hogy ki_tudjuk kényszeríteni, hogy mind a két német állammal megkössek a be^eszerzodest. Ezzel kapcsolatban meg kell. említenünk: nem szabad mereven állást foglalni a békeszerződés határidejének eltolódását illetően. A mostani jelek azt mutatják, hogy az^imperialista^ részéről nincs egységes vélemény a nemev bo^eszarzodeo alax sát illetően. Ebben a keretesben az angolom a legkovet^eze be.^b bek. Azt tudjuk, hogy a nyugatnémetek, mereven elzárkóznak. De Gaulle állásfoglalása szinten ismeretes. Az USA ebben a kérdésben hatást akar gyakorllni i^ugawfeme^orsza^ra, de - úgy néz ki, - hogy az ö részükről is a tárgyalás mellett vang-N nák. Eddi^ megtett és a jövőben foganatosított intézkedéseink S°az emberiség érdekében - a béke érdekűben -történnék. Tudnunk kell, hogy az imperialisták sajao akaratukoo. .,oha nem fogják a némát kérdést rendezni - a szerződési alaiini, éppen ízért - a tárgyalási készség mellett -.fel kell kelnünk az esetleges erőszakos beavatkozásra is. / a iövőben is rugalmas politikát kell folytatnunk »$ Sz 5§T°-é é etmef érdekében a jövőben is lesznek különböze intézkedések. Éppen ezért nem szabad megijednünk, ha a rádió bán például uj intézkedésékről hallunk. Természetesen ez a rúgásé politika nem jelentheti azt, hogy azon túl lepjünk,hogy esetleg az imperialisták vérszemet kapjanak. A. tennivalókkal kapcsolatban négy fontos kérdésről beszélünk: r v 1./ Mit tegyünk a XXII.Kongresszus nyomán. 2./ Belső gazdasági építő munkánkkal lcapcsolatoan. 7, / Kádermunkánkra vonatkozó kérdések. /:emberek gondolkodásmódjTM ormálása, ezzel kapcsolatos ideológiai, nevelőmunka : / , A./ MunkástHúsúnkkal, munkamódszerünkkel kapcsolatban néhány következtetés• 1. Ezzel a pártbizottság! üléssel lényegében nem intézzük el a Kongresszusi anyagot" Tanulmányozni kell és pártja gyűlések el kerül. Minden elvtársnak mégegyszer tanulmányoznia ^ell az egész anvagot^ elsősorban Hruscsov elvtárs záróbeszédet, a h nfjr h o -1-árosát okát. A pártoktatásban is visszatérünk erxe. T^ácsoíiuk StíSdSSiiek, ho ;y olvassa el a Kongresszusi anya;;nkf ho!rv a XXTI.kongresszus anyaga nagy es donto jeienoőségü*anyag, legtapasztaltabb testvérpárunk Kongresszusának anyaga. . / . L---------" _J