Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1960-10-25
r n ■ 01612 * _ 5 _ intézkedést megtegye és a meglévő hibás nézeteket felszámolja* Meg kell hogy említsük pl. a VILLESZ-t, ahol szintén kommunista igazgató van, majd amikor a Kőbányai Gyógyszerárugyár főmérnöke és párttitkára felkereste egy fontos munkával kapcsolatban azt a választ adta, hogy nem fcudla ebben az esztendőben a J2o munkaórát biztosítani csak 1961-ben* Amikor a kerületi Pártbizottság foglalkozott az üggyel, akkor vállalatát a munkát és megjegyez- . ték. hogy miért kellett a vállalatnak a kerületi Pártbizottsághoz fordulnia? Hát ezért kellett, mert a vállalat a Gyógyszergyár kérésének nem tett eleget* Feltétlen meg kell említeni még a Kőbányai Szerszámgépgyárat is, ahol a legutóbbi alkalommal brigádvizsgalatot folytatott a Pártbizottság és az elvtársak megjegyez^ ték, hogy miért kell itt brigádvizsgálatot tartani, amikor a vállalat a legutóbb is élüzem lett* Majd a brigádvlzsgálat során több hiányosság felszínre került, akkor az elvtársak megjegyezték, hogy ók ezt tudták, de ha dobraverik akkor soha nem lettek volna élüzemek* Komoly viták vannak pl* a KÖVAG igazgatója és a párttitkár elvtárs között, a második műszak bevezetése végett? Lampartnál is vannak problémák, különösen a beruházás terénVMegfelelő intézkedéseket kell tenni annak érdekében, hogy a beruházás terén minjíél kevesebbet használjanak fel a vállalatok* A havi statisztikai jelentés alapján megállapítható, hogy -Dl. a V.K.-ban a termelékenység növelése 28 %, a létszámnövekedés 48 %, kerületi szinten pedig a létszámnövekedés 51.5 % gzen feltétlen változtatni kell, mert különben komoly problémák lesznek* Itt van pl az EKA. ahol egyetértettek a normarendezéssel, azonban eddig nem hajtották végre, csak most fognak hozzá, mert a főtechnológus beteg volt* Beszéltünk a gazdasági vezetőkkel a párthatározat megjelenése után és kértük az elvtársakat, hogy a felesleges gépeket alááLják fel, azonban eddig ennek a felhívásnak csak két üzem tett eleget. /Kőbányai Textil és a Kőbányai Szerszámgépgyár/, pedig minden üzem elfogadta a párthatározatot* Azt mondjuk, hogy kerületi viszonylatban is létszámcsökkentést kell végrehajtani az üzemekben, ugyanakkor a III* n*é.-ben 25oo dolgozóval több van a kerületi üzemekben, mint a II* n*é*-ben* ' ./. *........ .............................................................................................................................'