Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1960-10-25
l--------I 01609 I- 2-\ N Az eredményeink mellett igen fontos megemliteni a nehézségeinket is, amelyek leginkább a mezőgazdaságban keletkeztek és zavaró körülményként hatnak.Azonban ezek nem olyan hiányosságok, amelyekef ne lehetne kiküszöbölni, amelyek törvényszerüek a szocializmus építésében. Mindezeket a zavaró körülményeket ki lehetebhvolna kerülni ha megfelelően érvényt tudtunk volna szerezni a meglévő párthatározatoknak. Feltétlen,oda kell hatni, hogy minden kommunista a saját maga területén megfelelően.végrehajtsa a mindenkor érvényben lévő határozatokat. A felszültség elsősorban a mezőgazdaság területén mutatkozik. • Előre nem tervezett szükségletek jelentkeztek. Ezeket a szükségleteket ki kellett elégíteni, még akkor is ha az más rövására ment. Pl. 85oo traktor helyett 18 ezer traktort adtunk, ami igen nagy nehézségekbe ütközött, de meg kellett tenni, mert a perspektíva ez, ^ ami részünkre biztató. A feszültség abból keletkezett, hogy mig a mezőgazdaság rendszeresen termelt? addig a felvásárlást nem tudtum bizoositani. Bar az allam megtette a kötelességét, de a termelőszövetkezetek és a magán parasztság már nem. Igen sok esetben a szerződéses termelésnek sem tettek eleget. Kerületi viszonylatban is sokat segítettük a termelőszövetkezeteket. Nem egyszer jöttek a tsz.-ek pl. azzal, hogy munkaerő területén adjunk segítséget, - ami természetesen nem volt helyes - segítettünk. Nem egyszer előfordult az is? hogy üzemeink a tsz.-ékből akartak a dolgozók részere közvetlenül árut beszerezni, amit nem , engedhettünk meg. Igen jelentős mennyiségben nőtt a fogyasztás, és ezért szorultunk egyes mezőgazdasági cikkekből behozatalra. ^ Az iparban ás a tervezés igen sok helyen alacsony szinten áll- Sok helyen arra törekednek, hog^r minnál több tartalékot gyűjtsenek maguknak, hogy a kötelezettségeknek eleget tudjanak tenni. Több esetben előfordult az is, hogy üzemeink azért nem tettek felajánlást , mert akkor nem tudták volna a tervet teljesíteni. Nem is itt van a baj, hanem ott, hogy a tervüket nagyon lazán készítették az üzemek.Nem lehet reális az a terv, amit 2-3 ‘hónappal előbb betudnak fejezni. Az anyagfelhasználás és az import behozatal nem tart egymással lépést. A beruházás terén sikerült eredményeket elérni, de viszont ezen a területen van még tennivaló bőven. A beruházások ' ... terén nőtt a szétforgácsoltság, Feltétlen meg kell említeni a Villamos Előszerelő Vállalatot, amely jelentős összegbe került a népgazdaságnak, ugyanakkor az üzem nem korszerű, nem segíti elő a több-termelést. A műszaki fejlődés sem kielégítő. A hiba ott van, hogy az üzemben szép számban vannak kommunista vezetők és dolgozók, ugyanakkor nem tiltakoztak a helytelen beruházás ellen. L------------—J W ' ■ ' 1 —--------------------------------------------------\