Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1989-03-18
r i 29 Egyetértünk azzal is, hogy a párt részéről elkövetett visszaéléseket, erkölcsi és morális problémákat el kell ítélni, meg kell szüntetni. Ahol ez kézzelfogható és tettenérhető, a megfelelő konzekvenciákat is le kell vonni. Lehetséges, hogy a szocializmus építéséhez megválasztott modell ténylegesen nem volt eredményes. A gyakorlat azt igazolja, hogy a további megújulás e keretek között nem biztosítható. A váltás tehát szükségszerű és indokolt. De a történelmi múlt áttekintésének és értékelésének ilyenfokú intenzitását mielőbb be kellene fejezni, célszerű lezárni. Az ugyanis elképzelhetetlen, hogy egy a lelkiismeretével állandóan szembekerülő, önmarcangoló nemzet képes legyen a megújulásra, a fokozott teljesítményre, és a nemzetközi elismerés kivívására. Tehát a múlt feltárását csak addig és arra használjuk, ameddig az képes támpontot adni a jövő teendőinek felvázolásához. Véleményünk szerint egyre inkább el kell szakadnunk a múlttól és el kell indulnunk a jövő felé. Második témakörként a politikai intézményrendszer reformjáról kívánok szólni. Párttagjaink nem kis része aggodalommal szemléli a sokféle alternatív csoport, egyesület, és párt létrejöttét. Élénk érdeklődés kíséri az egy-vagy többpártrendszer körüli vi- i ták és döntések alakulását. ■ • I t* 1 ■ • 1 ■■ 7 i ■ ■ " 1 r—------* L_____-___