Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1985-02-23
r “i- 83 -Mint fiatal műszakit, engem személy szerint is közelről érint a fiatalok anyagi helyzetének javításáról várható intézkedés. A vállalatunknál pl. az elmúlt tervciklusban a fizikai dolgozók 45 %-os jövedelem emelkedésével szemben a műszaki állományé csak 35 %-ot javult. Pedig a korszerű technológiák, a számitógép bevezetése, a nagyértókü gépek gazdaságos üzemeltetése mind jobban előtérbe helyezi a műszaki értelmiség szerepét, fontosságát és ezzel együtt anyagi megbecsülését. Szintén többen foglalkoztak a KISZ munkájának értékelésével. Egyértelmű volt a megállapitás, hogy nem tölti be megfelelően társadalmi funkcióját. A fiatalok közéleti tevékenysége, politikai aktivitása, érdeklődése csökkent. Természetesen az iskola és a család társadalmi lénnyé formáló szerepét a KISZ nem tudja átvenni, de nekünk párttagoknak fontos szerepünk van a fiatalok munkahelyi formálásában, munkára nevelésében, gondjaik megoldásában, helyzetük javításában, egyben közéleti tevékenységük kiszélesítésében, hiszen a jövő munkásosztályáról, párttagjainkról, a társadalom utánpótlásáról (tan szó*. Köszönöm a figyelmüket! Elnök: Tanácskozásunkat 13,30 óráig megszakítjuk, ebédszünetet tartunk. Szünet után a Mandátumvizsgáló Bizottság jelentésével folytatjuk a munkát. Egyben jelezni szeretném, hogy ebéd után az elnöki tisztet Szabó Károly elvtárs látja el. Szünet &b: ----------| ***** —III I f i . i i ■■ } i ■ ii ■ " ...............................r ------------------------------------