Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1985-02-23
r n Megelégedéssel fogadták, hogy a következő időszakban, ha szerény mér- JEGYZET tekben is, de emelkedhet az életszínvonal. Egyetértenek azzal is, hogy ennek forrása csak jobb gazdálkodás, a teljesítmények növelése, a munkafegyelem javítása lehet. A Kőbányai Pártértekezlet küldöttei rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy az életszínvonal megvédése, fejlesztése a gazdasági eredményekre épüljön. Ezért fokozott mértékben szükséges a szocialista tudattal párosult anyagi érdekeltség mind szélesebb elterjesztése. A megtermelt javak elosztása igazságos, teljesítményarányos legyen. Társadalmunk jelenlegi egyik legégetőbb gondja a lakáshelyzet javítása - különös tekintettel az önálló életet kezdő fiatalokra. Javasoljuk, hogy a tervek kialakításánál - az erőforrások átcsoportosításával - a következő időszakban teremtődjön több lakásépítési lehetőség olyan anyagi feltételrendszer mellett, amely a lakásra szorulók anyagi helyzetéhez igazodik. A helyes értékarányok kialakításánál - amelyek az árakban tükröződnek - még nagyobb figyelmet kell fordítani a nagyüzemi munkásság és a nyugdíjasok teherbíró képességére. Ezért megfelelő szigorral kell fellépni a pazarló gazdálkodásból származó, indokolatlan árfelhajtó törekvésekkel szemben. V. Ideológia, művelődéspolitika, szocialista életmód A kőbányai párttagság a bonyolult nemzetközi és gazdasági helyzetben az ideológiai tisztánlátás fontosságát húzta alá. Az irányelvekben foglalt bírálat alaposságát igazolja, hogy társadalmunk tudatában megélénkültek az eszméinktől idegen nézetek és jelenségek, amelyekre sem az illetékes fórumok, sem a párttagság nem reagál kellő időben és módon. A felszólalók átérezték az ideológiai harc szükségességét és fontosságát. Több magyarázatot, tájékoztatást várnak a különböző új politikai és gazdasági jelenségekkel kapcsolatban ahhoz, hogy a környezetükben meg tudják védeni és propagálni tudják a párt politikáját. A tömegkommunikációban nyilvánosságra hozott — magyarázat nélküli - hírek csak zavart okoznak. Elismerést váltottak ki a tudományos kutatásban elért eredmények, azonban ezeknek a gyakorlatba való átültetését nehézkesnek találják. Különösen az ipar fejlesztéséhez igénylik a tudomány és a napi gyakorlat szorosabb kapcsolatát. A közoktatás terén az eredmények elismerése mellett sokan túlzottnak tartják a tantervek gyakori változásait. Ugyanakkor felróják, hogy tanintézményeink nem nyújtanak megfelelő politikai nevelést az ifjúság számára. A művészetektől azt várják, hogy több olyan alkotás váljon közkinccsé, amelynek témája a mai magyar valóságot, az elért eredményeinket tükrözi. Erőteljesebb fellépést várnak - elsősorban az anyagi segítség megvonását - azokkal a müvekkel szemben, amelyek ízlésromboló, ideológiailag helytelen szemléletet sugallnak. A Kőbányai Pártértekezlet egyetért azzal, hogy az elmúlt években ideológiai, kulturális életünk aktívabbá vált. Széles rétegek vesznek részt a társadalmi folyamatok hátterének, lényeges összefüggéseinek feltárásában. A korábbiaknál több ellentmondás került felszínre. Az ezekről folyó viták segítenek abban, hogy korunk legfontosabb kérdéseiről: a békéről, a két világrendszer harcáról, hazánk jövőjéről és fejlődésének irányairól valósághű álláspontot alakíthassanak ki. 3-96 ______ L u--------- ----------------'-----------------------------------------7------ ---------------------------- ■ -------------------------------------------------------------- -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------f-------------------------M> ^