Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1985-02-23
r ~i- 99 -A taggyűlésen elhangzott hozzászólásokból érezni lehetett, hogy gondolkodásra, felelős állásfoglalásra késztető politikai dokumentum került a párttagok elé megtárgyalásra. A helyi sajátosságoknak megfelelően az egyéni tanulmányozáson túl, a pártcsoportok szervezett formában dolgozták fel a dokumentumot, véleménycserét kezdeményezve a párton kívüliekkel is. Az irányelvek helyzetelemzésével, ténymegállapításával, feladatmeghatározásával alapszervezetünk tagsága is egyetért és kifejezésre juttatta annak cselekvő támogatását. A feladatok megvalósításában az elhangzott vita során hangsúlyozták a párttagság, a vezetők felelősségét, a személyes példamutatás szükségességét a munkában, a magánéletben és a közéletben egyaránt• Elhangzottak olyan javaslatok, melyek egy része helyi intézkedést kíván, de állást foglaltunk olyan kérdésekben is, amelyek megerősítését a felsőbb pártszervektől várjuk. Ezekből szeretnék egy-kót példát kiragadni. Az irányelvekben olvashattuk a család meghatározó szerepét a gyermeknevelésben. Ez nagy vitát váltott ki alapszervezetünknól. Mint anya magam is tapasztalom, hogy egyre több terhet vesz át a család az iskolától, amit nem jószántunkból teszünk, hanem kényszerből vállaljuk a napi gazdasági és társadalmi munka után. Sajnálom a gyermekeimet, mert hiányzik a szüleiből a tanítói véna, az iskola pedig azt várja el tőlünk. Nagyon szeretném, ha az ón gyerekem is olyan szeretettel és hálával gondolna felnőtt korában majd tanítóira és tanáraira, mint azt ón teszem több mint húsz óv után is. Nagyon sok fizikai párttagunk panaszkodott, hogy iskolai tanulmányaiban a gyerekeknek nem tud segíteni. Előfordul, hogy egy-egy témazáró dolgozat nagyon rosszul sikerül, ez a törekvések és erőfeszítések mellett azt is bizonyítja, hogy nemcsak a gyerekkel, de a tananyaggal is sok probléma van, növekszik a gyerekek túlterhelése. A vita során igen sokan szóvá tették, hogy egyes családoknak az óletszinvonala csökkent a nehezebb gazdasági helyzet következtében. L a q ^-------- -J ........... \ nw ) II ■ " 1 r—■----------------------*