Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.15.a/1)

1980-02-23

^ — <MK»|- 80 -Büszkék vagyunk az eredményes együttműködésre, együtt örül­tünk dr. Hermáim Antal főorvossal, hogy a Bajcsy Zs. Kórház művese állomása elkészítéséhez jelentős segítséget nyújtot­tunk . Az 1979-es ifjúsági parlamenteken is egyértelműen megfogal­mazódott a fiatalok tenniakarása, felelősségérzete a ránk vo­natkozó megtisztelő feladatok eredményes végrehajtására. Csatlakoztunk az MSZMP XXI. kongresszusa és hazánk felszaba­dulásának 35. évfordulója tiszteletére kibontakozott szoci­alista munkaversenymozgalomhoz. /Brigádban dolgozó fiatalok + ifi brigádok./ A KISZ szervezetek a gazdasági épitő munka területen tett vállalásaikat - helyi legfontosabb feladatok figyelembevéte­lével - tovább pontosították és konkrétabba tettek az egyenek feladatait. Az ifjúság körében a tömegbefolyás tovább növeke­dett. Megemlítem a sajátos versenyformák közül az Alkotó Ifjúság pályázaton való aktivitást. Évente átlagosan 900-I000 fő vesz részt - a gazdasági épitő munkát eredményesen segítő - alko­tásokkal. Már hagyománnyá vált a moszkvai es berlini kiállí­táson való sikeres részvételünk. További feladatink: a feladatok kollektív és egyéni testresza­­bottságának továbbfejlesztése, az ifjúsági brigádok nevelő és mozgósító tevékenységének fokozása. Összességében megállapíthatom, hogy az adott nehéz gazdasági körülmények között ifjúságunk tudja feladatat, a partszerve­zetek segítségével együttműködve munkálkodik a feladatok megoldásában. Az ifjúság körében növekedett tömegbefolyásunk, a munkás fia­talok, nők körében szervezettségünk az arányoknak megfelelő. Azonban utalok a beszámoló azon megállapítására, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents