Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.15.a/1)

1980-02-23

r "i- 5;4 -tását, új technológiák, korszerű munkarendszerek bevezetését. A pártbizottság - koordinációs jogkörénél fogva - nagy hang­súlyt helyzett arra, hogy a gyárak, üzemek pártszervezetei tele ajánlásokat tegyen a gazdasági épitőmunka kiemelt fela­dataira. A rendszeresen megtartott koordinációs titkári ér­tekezleteken, kibővített pártbizottsági üléseken, közösen vi­tattuk meg a vállalat egészét érintő fő tennivalókat. Fő fela­­' datúriknak az egységes szemlélet kialakítását, a cselekvési egység erősítését tekintjük. Ennek megvalósítása számunkra azért is nagy feladatot jelentett, mert a vállalat k gyár­ból es 6 üzemből tevődik össze. Mintegy 65oo fő, ebből 97 % nő. Ennek következtében koordinációs tevékenységünket to­vább kellett fejleszteni. A rendszeres koordinációs titkári értekezleteken túlmenően, jó elvtársi kapcsolat alakult ki nemcsak a gyárak, üzemek, hanem a területi pártszervezetekkel is. Egymás tájékoztatása, infor­málása gyorsabb, pontosabb lett. Nyíltan, őszintén tárták fel a gondokat, problémákat. Ezek megoldásában pártbizottságunk messzemenő segítséget nyújtott. A pártbizottság éves cselekvési programjaiban konkrét ajánlá­sokat tett a pártszervezetek felé. Ezt elfogadta, tovább kőnk­re tizáltan készítették el saját cselekvési porgramjalkat. Ezek er tekelesere, a további feladatok meghatározására rendszeresen visszatérünk. Ezen túlmenően időnként testületi üléseken, egyéb rendezvénye­ken resztveszünk, ami élő, eleven kapcsolatot jelent. Úgy ítéljük meg, hogy gazdaságszervező feladatainkat sikerült jól összehangolni. Koordinációs munkánk hozzájárult, hogy gyá­­raink, üzemeink igénylik segítségünket, a szorosabb együttmü­­lcodest. Ez irányú munkánkat a jövőben tovább fogjuk fejlesztni. Kedves Elvtársak! Pártbizottságunk gazdaságszervező tevékenysége sokkal sokré­tűbb és nagyobb, mint amiről szóltam. Azzal is tisztában h .j 1 ■ i.n i ■ i i ■■ i — ' i ii 11 1 f ■ M M*''

Next

/
Thumbnails
Contents