Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1975-02-15
r ~i! -44~ sórába, és valamennyi fiatal azóta a párb köt©Léiében. feielő&— séggel tesz eleget megbízatásának. Kedves Elvtársak ! Mint az általam elmondottak is igazolóak az eddig megtett útról az a kialakult véleményünk, hogy ezt tekinthetjük és tekintjük a továbbra is járhatónak és továbbra is ezt az irányt szeretnénk tartani. A Sörgyár párt alapszervezeteiben a közelmúltban megtárgyaltuk a kongresszusi irányelveket és a párt Szervezeti Szabályzatának módosítástervezetét. A véleményeket összegezve megállapítottuk, hogy kommunistáink egyetértenek az irányelvekkel, helyeslik azok követ in zetes végrehajtását. Egyöntetű tagságunk véleménye és nézete abban, hogy ezek végrehajtása elsőx*endü kötelességünk. A felsőbb szexvektől azt várjuk, hogy megfelelő módön és eszközöknél szerezzenek érvényt az irányelvekben foglaltaknak. A Szervezeti Szabályzat módosítását szükségesnek, időszerűnek tartjuk, azokkax egyetértünk, A magasabb követelmények véleményünk szerint munkánk további javítását teszik lehetővé. ügy érzem, pártszervezetünk kommunistái, a vállalatunknál működő szocialista brigádok, a vállalat egesz dolgozó kollektívája a közelmúltban megválasztott vállalati pártbizottság irányitó tevékenységének kibontakozásával eredményesen és a kőbányai hagyományoknak megfelelően szivvel,lélekkel és nagy szorgalommal fog helyt állni pártunk XI.Kongresszusa határozatainak maradéktalan végrehajtásában. A Kerületi Pártbizottság beszámolóját jónak tartom és elfogadom a határozati javaslattal egyetértek mind a magam, mind küldött társaim nevében. Köszönöm a figyelmüket, L---------------■ 1 ■ 1 ■■ > ■ ■ ■ 1 r—- ---------* ^