Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1970-10-17
Az ilyenkor adódó megjegyzéseket nem kell halálos komolyan venni, hiszen előbb-utóbb elismerik igazunkat. Az emberek is segítenek nekünk. Hisznek bennünk és bíznak tetteinkben. Én arra szoktam hivatkozni, - ha felteszik a kérdést, hogy mi ez a nagy önbizalom, kinek hisszük mi magunkat, hiszen Magyarország kicsi, - hogy sokkal könnyebb egy kis ország vezetőjének valamit ssóvátenni a kapitalista országok felé, mint egy nagy ország vezetőjének. Mert mi történik, ha nem sikerül?! Nincsen semmi különös abban, ha bizonyos esetekben beismerjük, hogy tévedtünk. Nekünk sokkal könnyebb, mint pl: a szovjet vezetőknek ilyenkor a helyzetünk. Ha pedig sikerül, akkor érdemes volt szóvátenni. A nemzetközi munkásmozgalom kérdésében hasonló aktivitás jellemez bennünket és a Kongresszus meg fogja erősíteni eddigi munkánkat, erre fog biztatni bennünket. A nemzetközi kommunista és munkáspártok tanácskozása Moszkvában fejeződött be, de az előkészítés itt nálunk, Budapesten történt. Nagyon sokszor előfordul, hogy különböző tanácskozásokon a nyugati országok képviselői felvetik, hogy budapesti szellemben tanácskozzanak. Ez büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen a nyilt, őszinte légkörre céloznak ilyenkor, de bizonyos fokig kellemetlen is, hiszen az lenne a helyes, ha minden tanácskozás ilyen légkörben folyna és nem kellene hivatkozni az őszinteségre. Nagyon rossz az a bizalmatlanság, kételkedés bennünk, ami időnként megnyilvánul a testvérpártok részéről felénk. Később elismerik, hogy helyesen cselekedtünk, de sokszor felróják nekünk, hogy előbb mindenkivel tanácskozzuk meg, mielőtt döntünk egy-egy dologban. Nem értik meg, hogy nekünk is kell kezdeményezni, sőt egyes dolgokban helyes is, ha kezdeményezünk. A bizalom egymás iránt erősebb kell, hogy legyen a jövőben és ha van, akkor azt becsüljük is meg. Mi magyarok sok év éta azt mondjuk, hogy 14 szocialista ország van és ehhez is tartjuk magunkat, ennek megfelelően politizálunk és ennek megfelelően a magatartásunk is. Más szocialista országok asszérint határozzák meg a szocialista táborhoz tartozókat, hogy kikkel milyen viszonyban vannak. Ez szerintünk nagyon • m helytelen magatartás és mi soha nem fogunk igy gondolkodni. U—------j r n* - 7o -