Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.15.a/1)

1970-10-17

A jelenlegi terv szerint 3oo személyes óvódat, és arra rászorulóknak gyermekotthont kívánunk építeni. Ehhez azonban az építőipar fokozottabb munkája szükséges. Fővárosi Tanács felé el kell mondanom, hogy nem elég a létesítményeket megépíteni, azokat fenn is kell tartani. Eh­hez azonban nincsen meg az elegendő, illetve szükséges pénze a tanácsnak. /Gondolok itt óvodákra, iskolákra, stb./ Szolgáltatásokkal kapcsolatban: kerületünkben a szolgál­tatás egyenletes és megfelelő a budapesti átlagnak. A szolgál­tatásokat a kerület külső területén is megvalósítottuk. Sajná­lattal kell azonban megállapítanunk, hogy az iparcikkeknél az alkatrész ellátás nem megoldott. A szolgáltatások 3o-4o %-a a központban van, melynek egy tésze az elkövetkezendő években lebontásra kerül. Felsőbb szer­vekhez fordultunk, hogy az építkezés ne lakóházzal kezdődjék, hanem a szolgáltatás nyújtáshoz szükséges építkezéssel. A Fő­városi Tanácsnál örömmel fogadták ezen javaslatunkat. Azonban az építőiparral a megvalósítás területén itt is baj van. így aztán előfordul, hogy egyes területen vannak lakóházak, azon­ban nincsenek ovodák és szolgáltató házak. Szakai! elvt rs kiegészítésével a magamrészéről egyetértek* Az elhangzott beszámolót, a kiegészítést, továbbá az Irányelvekkel kapcsolatos állásfoglalással egyetértek, s ja­vasolom annak elfogadását. Varba! La.iosne I, László Gimnázium alapszervezetének titkára. Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! Érdeklődéssel olvastam a Pártbizottság beszámolóját, állásfoglalását a kongresszusi tézisekkel kapcsolatban. Szeretném aláhúzni, hogy az abban szereplő megállapításokkal egyetertelc. A vezetoségvalaszto taggyűléseket és a kongresszu­si tézisek vitáját az alapszervezetekben valóban pezsgő légkör j ellemezte. r n- 61 -1=^------

Next

/
Thumbnails
Contents