Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.15.a/1)

1970-10-17

r n- 13 -A taggyűléseken, pártértekezleteken lezajlott viták so­rán sokan bírálták a sajtó, a rádió, a TV. munkáját, az iro­dalomban, a művészetben jelentkező káros jelenségeket. Az elhangzott megjegyzésekben vannak túlzások. Megíté­lésünk szerint a sajtó, rádió, TV., az irodalom és a művészet alapvetően jól tölti be hivatását és nem szabad általánosíta­ni, a „fürdővízzel" együtt kiönteni a gyereket is." Ugyanakkor szükségét látjuk annak, hogy az elhangzott észrevételeket felsőbb szerveink is értékeljék, és jobban sze­rezzünk érvényt a párt vonatkozó határozatainak ezeken a terü­letein is. Voltak a felszólalásokban valóban meglévő problémáinkat erősen eltulzó megjegyzések, demagóg megnyilvánulások is. Ezekről jelentésünkben számot adtunk, A vitákban nagy számban hangzottak el olyan javaslatok, amelyek alapjában helyesek, de megvalósításuk még irreális. Arra gondolunk,- többek között - hogy számosán igényelték az^ árak csökkentését, a nyugdijak, a fix-fizetések, a családi pót­lékok és általában az életkörülmények gyorsabb javitasat. Pártszervezeteink a túlzó javaslatokra, igényelne nyil tan kell, hogy reagáljanak. Pártunk vezetése jól ismeri a meg­lévő nehézségeket, béremeléssel igyekezett javítani azokon a területeken, ahol indokolt volt. Természetes jelenleg is vannak eleven, megoldásra varo kérdések. De nem feledkezhetünk meg arról, hogy csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takaró ér. Nem szabad azt az illúziót táplálni, hogy a part X.kong­resszusa valamennyi elhangzott igényre, javaslatra pozitívan válaszol. Ahhoz, hogy az elkövetkezendő években is megvalósuljon az élet-színvonal folyamatos emelése, szükséges, hogy a kitü­­zött terveknek megfelelően alakuljon a termelés, a termelekeny­­ség, növekedjék a nemzeti jövedelem, mert csak azt lehet elosz­tani, amit mindennapi munkánkkal létrehoztunk. ' t /) 'AL------ - ---­'f i 11 i « j ■ ■ ■ 1 r ■ * **-------------------

Next

/
Thumbnails
Contents