Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1959-10-17--18
r ~n Az elmúlt időszakban a kerület kommunális ellátásában lényeges előrehaladást értünk el. A Tanács munkájának főiránya a gazdálkodási jellegű feladatoknál , a munkásosztály helyzetéhek javítására irányult. Ennek során az elmúlt időszakban , mint jelentősebb tényezőként megemlíthetem, hogy 22.500 négyzetméteres szakaszon uj járdát építettünk, ismeretes, hogy egyuj autóbusz vonal létesült, ezen időszakban 4.21o lakást, 122 épületet tataroztattunk. A kereskedelmi területén is haladtunk előre* Az üzletek száma ezen idő alatt 15-el növekedett. E munka, a Tanács politikai tevékenységének eredményeként, javult a lakósság és a Tanács kapcsolata. A tavaiszi tanácstagi beszámolókon a választők 26.6 #-a vett részt és ezzel Budapesten a legjobb átlagot értük el. A kerület fejlesztésében a lakősság az első fél év alatt 23 ezer társadalmi munkaórával vett részt. Nem eshetünk bele abba a hibába, — amelyre helyesen hivja fel a beszámold és határozati javaslat a figyelmet - hogy megelégedettség legyen rajtunk úrrá. Erre semmi okunk nincs, külö! \ nősen akkor, amikor muflkánk számos fogyatékosságát vizsgáljuk. Itt legnagyobb fogyatékosságunk és hibánk, hogy a Tanács mint tömegszervezet nem működik megfelelőd. A lakóbizottságok jelentős része, mintegy 3o-35 százaléka csak névleges, nem fejt ki rendszeres munkát. Más lakőbizottságok tagjai közül sokan hiányoznak. & Tanács lo állandó bizottsága közül csak 5 dolgozik rendszeresen és* feladatának megfelelően. Valamennyi állandóbizottságunk azzal a problémával küzd, hogyaktiváik száma alacsony, vagy egyáltalán nincs, de azzal sem lehetünk elégedettek, tisztelt elvtársakj hogy a kerület fejlesztésében a választéknak csupán 4 $-a vesz részt. N A további sürgős erőfeszítések, politikai és községpolitikai munkánk szinvonalának emelése szükségességéről győz meg bennünket az is,hogy a tanács munkájában rendszeresen, mindent egybevéve a választóknak 9 9&-a vesz részt csak. A hibák felszámolásának egyik előfeltétele, tömegszervezeti jellege kidomboritása és ezzel kapcsolatosan a tömegszervezetekkel, Így a Kisz-el, a Hazafias Népfronttal, a Nőtanáccsal és más társadalmi szervekkel, aktiv, mindennapi jelentkező munka - kapósolatot kell megteremteni, amely pillanatnyilag - meg kell mondani, - ninos meg, csak egyes kampányok idejére jelentkezik " rr; valamelyest. / ^-Tisztelt Pártértekezlet! A határozati javaslat azt az igen fontos pa feladatot állítja a Tanács elé, hogy a -lakősságról fokozottabban gondoskodjon, Kőbánya égető gondjait oldja meg. Ezt a követelmény szükségessé teszi a tanáosi munka javítását, a Tanács minden szintű, igy a tanácsülések további színvonalának emelését, hogy a választott testület lényegesen , illetve ténylegesenbetöltse államhatalmi és irányitő szerepét. Állandőbizottságainkat rendszeresen dolgozd munkakollektivákká kell fejleszteni és aktivahálőzatukat lényegesen Weg kell emiliíi. Számos tanácstagunk jön panaszkodni hozzánk azért, hogy ha az üzemből elkéredzkedik a különböző tanácstagi munkák végzésére, akkor orrot kap a művezetőjétől és nem segítenek kellő mődon az üzem politikai és gazdasági vezetői. Jől lehet, hogy ez a dolog egyik oldala, míg a másik oldal ténylégesen jelentkezik abban, hogy egyes tanácstagok éppen a tanácstagi munkájukat felhasználva visszaélnek ezzel a lehetőséggel. Szeretném hangsúlyozni azonban, hogy tanácstagjaink döntő többsége tisztességes, becsületes, a párthoz, a kormányhoz hü ember, aki maga is példát mutatőan, élenjárőan dolgozik az üzemben a termelés frontján. Mind ezekek túl Kedves elvtársak, meg kell javítanunk a V.B. irányi tő és különösen hangsúllyá. - ellenőrző munkáját. b--------_____- I