Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.14.a/9)

1982-08-17

- a Hütőháznál a villamosenergia felhasználás 1 /-kai, a vízfelhasználás 15,3 /-kai, az üzemanyagfelhasználás 20 Jó-kal csökkent.- a RAMOVILL az energiaracionalizálási program keretében pályázatot nyújtott be a lakossági olajkályhái; beszabá­lyozásával elérhető olajmegtakaritás érdekében. A szol­gáltatásban már problémákat okoz a tartós fogyasztási cikkel; alkatrészimportjának hiánya.- a Posta Kisérleti Intézetnél az importváltozások követ­­^ keztében a 14 millió forint tőkés anyag és műszerbeszer­zés szinte teljes egészében a következő évre húzódik át.- a Fővárosi Vegyesipari Szolgáltató Vállalat már az első félévben néhány szerződésének az importanyag hiánya miatt nem tudott eleget tenni. Emiatt a vállalattal szemben köt­bérigény bejelentés is történt.- a BlIV-nal az eddigi importlemaradás /döntően marhahús/ volumene meghaladta a 400 tonnát, kihatása több mint 4,5 millió forintos költségtöbblet. |j 4z új gazdálkodási formák az évelőkészités és az első negyedév során döntően csal; a hangulatban, a közvéleményben felmerülő számtalan kérdés, félreértés és ellenvélemény for­májában voltak érzékelhetők. Alkalmazásul; lehetőségével konk­rétan csal; néhány helyen foglalkoztak. A helyzet a második negyedévben változott. Az első félév során a kerületben 28 vállalati gazdasági munkaközösség alakult, ezek néhány egységnél | koncentrálódnak. Több ilyen szervezet működik a FŰSZER, ÉLGÉP, Labor MHI vállalatoknál. A második félévben jelentős növekedés várható, mert például a FÉG-nél öt, a Posta Kísérleti Intézet­nél 6 munkaközösség megalakulása van folyamatban, leányválla-L latot hoz létre a FŰSZER és Fővárosi Vegyesipari Szolgáltató i Vállalat. A kerületben eddig 20 magán gazdasági munkaközösség alakult, a kerületi Tanács az első félévben 155 új kisipari és 25 magúnfuvarozási engedélyt adott ki. ]------ -j- 9 -

Next

/
Thumbnails
Contents