Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.14.a/9)

1981-06-16

é A tömegszervezetekben dolgozó kommunisták irányításával a szervezetek hozzájárultak a dolgozók széles körű tájékoz­tatásához, a célok egységes értelmezéséhez. A gyakorlati eredmények különbségei azonban e téren is tükrözik a párt­irányítás színvonalában fellelhető színvonalbeli eltérése­ket. A pártszervezetek gazdaságpolitikai agitációs és propaganda munkájuk során a partfórumok mellett az üzemi demokrácia fórumait is felhasználták a dolgozók tájékoztatására. Méha­nyán - pl. a Közmű - a vállalati híradót, a hirdetőtáblákat és faliújságokat - pl. az Agroépszer és a FIIíÜV - is érdem­ben hasznosították. A szabad pártnapok,politikai vitakörök is segítették a célok megismertetését, azok egységes értelme­zését, az aktív cselekvésre való mozgósítást. A pártszervezetek önállóságúnál; és felelősségének egyik jel­­rN zője, hogy az eltelt időszakban több alkalommal munkatervül; alapján önálló napirendként is tárgyalták a végrehajtás hely­zetét, a tovaVb‘i' teendőket.' 'A helyi célok rugalmasan beépültek az éves cselekvési-, majd munkaprogramokba. Az ellenőrző munka során a gazdasági vezetők beszámoltatását helyesen összekap­­csoltál; a korábbi határozataikban' megjelölt követelmények szá­monkérésével is. A kerületi IKV pártalapszervezete a végrehaj­tást külön ellenőrzési ütemterv alapján, folyamatosan^értékeli. A többség az éves és a középtávú gazdasági tervkészítés folya­matában a korábban elhatározott célokat felülvizsgálta, egy részét indokoltan módosította, korszerűsítette a jelenlegi gazdaságpolitikai követelményeknek megfelelően. A pártszerve­zetek ebben a félévben önálló napirend keretében ellenőrizték korábbi feladatterveik végrehajtását, illetve azok kiegészíté­sét, továbbfejlesztését. II. A kerületi feladattervben megjelölt, a gazdaságpolitikai munka ~~né‘h'ány' k'iVmeit' 'terüle oének' ,jellemzol A munkafegyelem megszilárdítását a pártszervezetek egyik ki­emelt' ' ke rae'skó int' kezel tel;. A' munkahelyek vezetőit arra ösztö­nözték, hogy bátrabban lépjenek fel a munkafegyelmet sértő dolgozókkal /italozók, igazolatlanul mulasztókkal/ szemben. A vállalati kollektív szerződésekben, a^szövetkezetek szabály­zataiban e téren több kérdésben szigorították a követelménye­ket. Néhány helyen a jutalmakból való kizárást, nyereségmegvo­nást is célul tűztél; ki. A tapasztalatok azonbaii azt igazoljál;, hogy a megtett vezetői intézkedések a változtatás^szándéka elle­nére nem hozták meg a szükséges javulást. A vezetők egy része ^ nem mer kellő fegyelmezési eszközt alkalmazni - döntően szemlé­leti okok miatt -, mert így - véleményül; szerint - a helyenként tapasztalható nehéz létszamhelyzet tovább romlana. |L ^ -j- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents