Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1988-09-15

/ ií 4- megtárgyaltuk, illetve megtárgyaljuk a vállalat I. fél­éves gazdasági tevékenységét, különös tekintettel a MÉM-ben tartott augusztusi beszámoltatáson meghatározott feladatokra.- meg kívánjuk tárgyalni a közeljövőben a Budapesti Gyár rekonstrukciós helyzetének alakulását. További feladatainkról;- Mindenben maximális segítséget kell adnunk a vállalat gazdasági vezetésének ahhoz, hogy a három gyár egységes vállalatként működjön.- Tovább kell keresni közösen, az új vállalat adta átszer­vezési lehetőségeket, amelyek a vállalat gazdaságos te­vékenységét segítik elő. Ennek során fel kell számolni a felesleges párhuzmos tevékenységeket, azonban nagyon ko.r ültek intőén, alaposan átgondolva kell ezt végrehajtani.- Meg kell találni a legmegfelelőbb módját araiak, hogyan kapcsolódhat be a másik két pártalapszervezet titkára a vállalat egészét érintő témák megtárgyalásába.- Alihoz, hogy munkánkat megfelelő színvonalon tudjuk végezni, feltétlenül meg kell ismerkednünk a Csepeli és a Dunakeszi Gyár tevékenységével és pártszervezeteik munkájával.- Meg ebben az esztendőben találkozót szervezünk, ahol a pártalapszervezetek vezetőségei személyesen megismerkedhet­nek egymással, tájékozódhatnak egymás munkájáról. I t Budapest, 1988. szept. 5. L > -------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents