Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1986-02-13

■ Jii ' j> ! 1 lll4iMI» VaJK* ^ ~~ MB m é ' 4- 3 -irányítási formába kerülő vállalatoknál a pártszervezetek koor­dinálásával alakították ki az MT-SZüí együttes irányelveit, az állami döntéseket alkalmazva az áttéréssel kapcsolatos helyi programokat, menetrendet. Több helyen problémát okozott, hogy a kormány által elfogadott programhoz képest időben csúszások történtek, valamint az, hogy menetközben az Ipari Minisztérium gyorsítási programot határozott el. A követelményeknek megfele­lően első lépésként minden érintett vállalatnál azokra a fóru­mokra került sor, ahol az egység bekapcsolását illetően foglal­tak állást. Ezek jelentős részén a gazdasági vagy a szakszerve­zeti vezetők az alapitó javaslata mellett ismertették a gazda­ságirányítás korszerűsítésének, ezen belül a vállalatvezetési formáknak a lényegét. A dolgozók döntő többsége támogatta, vagy megszavazta az alapitó szerv besorolási javaslatát. A kerületben - két egységet kivéve - az volt a jellemző, hogy a kollektívák a változatlan gazdasági szervezet mellett foglaltak állást. A minden dolgozó részvételét lehetővé tevő fórumokra a nagyarányú jelenlét mellett a kisszámú hozzászólás és jelentős részben a formális jelleg volt a jellemző. A vállalatoknál mindenütt előkészítő bizottságok ala­kultak, legtöbb helyen még az uj alapitó határozat megküldése előtt. Vezetői a helyi szakszervezet titkárai lettek, tagjaik párt-, gazdasági- és tömegszervezeti vezetők, általában olyanok, akik a vállalati közéletben ismertek, de VT, vezetőségi tagnak való megválasztásra társadalmi megbízatásaik miatt nem kerültek előzetesen javaslatba. Az összetételnél - elsősorban a nem ke­rületi központú vállalatoknál - található volt esetenként jelen­tős gyáregységek képviselőinek a hiánya. Az előkészítő bizott­ságok mindenütt programot készítettek, amelyek tartalmazták a választások előkészítését, lebonyolítását egészen az első testü­leti ülésig. Az eddig eltelt egész időszakot illetően megállapít­ható, hogy végrehajtották az MT-SZOT közös irányelvekben körvo­nalazott előkészítő feladatokat, összességében jól látták el vé­leményező, egyeztető szerepüket. Munkájuk értékét emeli, hogy a l(r- “ -_J tt . -Z0

Next

/
Thumbnails
Contents