Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1986-10-02

B j 1 *- y -Ennek végrehajtását folyamatosan és következetesen ellenőrizzék, éljenek a jelenleginél bátrabban az elismerés, a bírálat és szük­ség esetén a felelősségrevonás eszközeivel. b., Segítsék elő a személyzeti munka politikai rangjának, tekintélyének növelését, hogy a személyzeti apparátusok munkájukkal hatékonyabban szolgálják a káderpöfitika gyakorlati végrehajtását. Szorgalmazzák tevékenységük szakszerűbbé tételét, biztosítsák érdemi részvételü­ket a helyi káderpolitikai koncepció kialakításában, ha szükséges, kezdeményezzék munkájuk személyi és tárgyi feltételeinek javítását. Adjanak nagyobb politikai támogatást a személyzeti és szociális igaz­­gatóknak, ahol indokolt a feltételek adottak vagy megteremthetők, ott szorgalmazzák e funkció létrehozását. c., Támogassák üzemi, intézményi vezetőképző tanfolyamok indítását, véleményezzék azok tematikáját és érjék el, hogy megfelelő szám­ban iskolázzanak be alsószintű vezetőket, termelésirányítókat. d., Aktivan vegyenek részt a vállalati tanácsok és a választott vezető­ségek személyi összetételének alakításában, segítsék elő, hogy az uj vállalati irányitó szervekben növekedjék a fizikai dolgozók, a fiatalok száma és aránya. Önállóan is keressék azokat a munkaformákat, I amelyekkel a válalatirányitás uj rendszerében a leghatékonyabban érvényesíthető a kádermunka pártirányitása. e., Támogassák a pályázati és a meghatározott időre szóló kinevezési rendszer továbbfejlesztését, széles körben tudatosítsák ennek hasz­nosságát és határozottan lépjenek fel az előre eldöntött, formális pályázatok kiírása ellen. I /dr.lfetÉ^szló/ , if ! TI * , . - *■» V x&p fi — -_l

Next

/
Thumbnails
Contents