Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1984-02-23
£ i _ k _ Többek között, törekedni kell a feljelentés kiegészítés elrendelésének további javítására, a nyomozás megszüntető határozatok rendelkező részében a hivatkozott törvényhelyek szakszerű felhívására, a 2/1981. sz. Főügyészi Utasítás mellékleteként kiadott nyomtatvány pontos vezetésére, a fővárosi főügyészhelyettes lg. 329/1982. sz. Utasítás maradéktalan teljesítésére. Nagyobb körültekintéssel kell intézni az előzetes letartóztatások megszüntetése melletti lakhelyelhagyási tilalom elrendelését, az erőszakos bűncselekmények miatt indult ügyekben tovább kell fokozni a fellebbezések arányát, s arra kell törekedni, hogy szigorodó büntetés kiszabási gyakorlattal vegyük elejét az ilyen tipusu bűncselekmények további szaporodásának. Biztosítani kell a BK. 105* sz. állásfoglalás érvényesülését. A Főügyészség megállapításait ós adott utasításait a kerületi Ügyészség ügyészei áttanulmányozták, majd 1984. január 13-án értekezlet keretében azokat megvitattuk. Ennek eredményeként munkánk további menetét illetően részletes intézkedési tervet dolgoztunk ki. Ezen intézkedési terv magában foglalja a Rendőrkapitányság felé teendő intézkedéseket, összhangban a BRFK. utóvizsgálati megállapításaival, továbbá a konkrét ügyészi intézkedéseket. Az MSZMP. IX. kerületi Bizottság Végrehajtó Bizottsága az Ügyészség általános vizsgálatáról készült fővárosi főügyészségi tájékoztatót 1982. december 7-én tárgyalta, melynek során a kerületi Ügyészség részére feladatokat határozott meg. Eszerint, a kerületi vezető ügyész jobban kapcsolódjon be a kerület politikai életébe és vállaljon nagyobb szerepet a politikai közéletben, továbbá a kerületi Ügyészség tájékoztató jelentéseiben a külső szerveiméi folytatott vizsgálatok alapján szerzett tapasztalatait rövid formában készítse el ós szükség esetén az indokoltnak látszó intézkedések megtételére tegyen javaslatot. A fentiek végrehajtása tárgyában az alábbiak megtételére került s or: Személyesen bekapcsolódtam a KISZ által szervezett propagandistáit továbbképzésébe, részt vettem VB. előterjesztés előkészítésében (A szövetségi politika ós a rétegpolitika megvalósításának tapasztalatai, időszerű feladatai c.), területi pártszervezeteknél előadást tartottam jogpolitikai kérdésekről, továbbá az Ügyészség rendszeresen részt vesz a kerületi Hazafias Népfront ós a kerületi Vöröskereszt fogadó óráin. A külső szerveknél folytatott vizsgálatok tekintetében pe• dig egy esetben sor került a munka megjavítását célzó ügyészségi javaslat megtételére. Ezzel annak idején a Végrehajtó Bizottság foglalkozott ós határozatot hozott. (Szerelőipari Vállalat) ,b ■ g b. — . ~ ——-----------------------M------¥"" p