Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1982-09-23
w “— r am a :»-1 - i A SZIMEG kommunistái - a XII.Kongresszust megelőzően - az irányelvek megismerésébe bevonták gyárunk dolgozóinak többségét, majd pártfórumokon elemezték és összegezték a véleményeket, melynek legmagasabb fóruma gyárunkban a pártértekezlet volt. A pártértekezleten kerültek meghatározásra az elkövetkezendő időszak helyi, politikai, gazdasági és társadalmi feladatai. Az újonnan választott vezetőségi tagok és pártcsoport bizalmiak számára felkészítő tanfolyamon dolgoztuk fel a kongreszszusi határozatokat, az alapszervezeti munka feladatait és legfontosabb módszereit. A XII.Kongresszus határozata értelmezésének kiemelkedő állomása volt a gazdaságpolitikai fejezet, a szocialista brigádok által - vetélkedő formájában - történő feldolgozása és.saját feladataik megjelölése a határozatok végrehajtásában, mely munkának mozgatói a kommunisták és a szakszervezeti funkciónáriusok voltak. A fentiek elősegítették a népgazdasagszintü és helyi gazdaságpolitikai feladatok egységes értelmezését, benne a budapesti, kerületi pártértekezletek határozataiból adódó teendőket. Pártbizottságunk a kongresszus óta - folyamatosan - dolgozta fel a XII.Kongresszus határozatait, az időközben megjeleni felsőbb párthatározatokkal együtt, több fontos témában van állásfoglalása. Vállalatunkat és gyárunkat az MSZMP KB 1977 októberi és a XII.Kongresszus határozatai a termékszerkezetváltás folyamatában érte. Ezért pártszervezetünk figyelme is erőteljesen a gazdaságpolitikai feladatokra irányult. Ez időszakban vállalatunk helyzete stabilizálódott, feladata nem változott: hozzájárulni a magyar gépipar korszerűsítéséhez és a népgazdaság külgazdasági egyensúlyi helyzetének javításához. Gyárunk feladata a közép- és nagyméretű korszerű esztergagépek gyártása. A termékszerkezetváltás során gyártmányaink közül folyamatosan kikerülnek a hagyományos és az NC géptípusok, marad k CNC vezérlésű gépek gyártása. A folyamatos termékfej-^ lesztés mellett, a meglévő technológiák továbbfejlesztését, uj technológiák bevezetééét, magas minőségi igények teljesítését, a hatékonyság emelését, a szükséges átcsoportosítások végrehajtását kellett biztosítani. A termékváltás során a legnagyobb feladatunk volt - s jelenleg is az -, hogy a gyár dolgozói fogadják és megfeleljenek az újszerű követelményeknek, mely komoly szemléletváltozást legényei. Ez a pártszervezetek, szakszervezet, gazdasági vezetők Y a KISZ összehangolt munkáját igényelte, amelyhez anyagi i ---------------------------------------.j _ _ A .. ......_ ............................................................................................................... - - -- - --- - ------ - - ■*»■ - • —