Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1980-01-10

Összességében azt is mondhatjuk, hogy ennek eredményei egyér­telműen érzékelhetők voltai; folyamatosan is, 3 a mostani be­számoló taggyűlések is ezt tükrözték. Ugyanakkor az erőfeszí­tések néhány területen nem jártai; megfelelő eredménnyel, ezek közé tartozik a FEG? az MKKE. A másik általánosan levonható következtetés kerületünkben az, hogy a pártegység folyamatos megteremtése nem vált mindenhol a pártmunka szerves részévé. Nagyrészt ezzel függ össze, hogy a párttagság körében a poli“ tika fő vonalának megértése és elfogadása mellett néhány kér­désben eltérő vélemények is adódnak. A kerületi pártbizottság középpontba állította a demokratikus centralizmus mind teljesebb ervenyesitését' '/pl. 1'975.' Yb' decent­ralizált alap'sz'ervezetelc'c't' irányi tő' munka c. határozat, vagy 1977. PB munkastílus határozat/. A pártbizottság megfelelően fog­lalkozott és reagált a normáktól eltérő jelenségekre, többnyire differenciált módszerekkel /pl. politikai vizsgálat a FEG-ben, Hütőházban, CSAPI-nál, pártvizsgálat Hasznaltcikl; Szövetkezet­­_ -nél, HÁV-nál, stb./ A pártbizottságok ós a pártalap szervező tel: többsége felzárkózót! a köve te Imony cldae'z. A pártbizottságnál; minden fontos' kérdőshen a központi felada­tokra van saját döntése, a döntéshozatalnál nagy gondot fordi- j tott a különböző szintű határozatok összhangjára. Viszont sok­szor elmaradt a döntést alátámasztó politikai érvanyag kidol­gozása, de előfordul időlegesen az egység megbomlása miatti döntésképtelenné válás is /pl. PVB VB a félidős határozat után/. Az egység megteremtésének feltételei, meglétül; a kerületi párt­­mozgalomban A KI. kongresszus után az egységes cselekvés megteremtéséhez elsősorban a határozathozatali munka mennyiségi felzárkózta­tására volt szükség; ez a határozatok számánál; növekedéséhez, a pártszervezetei; nagyobb megterheléséhez vezetett. /Ezzel kapcsolatosan viták voltak, melyek 1977-ben caúcsoa°áJűak ki; azaz a testületek, vagy a testületi döntést képviselő tagok követelményei túlzóal;-e, testületi vagy személyi követelmények érvényesülnek-e./ Az önálló alapszervezetei; többsége felzár­kózott, de a decentralizált területeken máig is sok helyen probléma van. Egy további uj vitakérdés lehet, hogy ebben mi a közbenső irányító pártszervek szerepe, milyen a kerületi PB, illetve az üzemi pártbizottságok viszonya az alapszervezetek irányításában. A pártegység folyamatos erősítése feltételezi és megköveteli, hogy a párt minden szinten nagyobb figyelmet fordítson a saját tevékenységének kritikus megítélésére, az eltérő nézetek, a gyakorlati problémái; feltárására. Nem elégséges a célokkal való általános egyetértés. A határozatok helyes értelmezése a végrehajtás egységének egyik fő tétele. Ebben nagy jelentőségű a párton belüli tor­zításmentes információ. /Vitakérdés lehet az önkényes szelek­tálás, a felsőbbszintü határozatok végrehajtásában, az érté­kelés egy bizonyos momentumának kiragadása, a felfelé menő in­formációnál a kozmetikázás./ A határozatok értelmezéséhez a kerületi pártbizottság nem tudta megfelelően ráhangolni a párt­­szervezeteket a végrehajtás szervezésére, nem jutott elegendő — 1 a i - 2 - i- 'V ... ... _ .... _____________________________ , _______________ ^

Next

/
Thumbnails
Contents