Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1978-06-22
é — a Prosperitás Építőipari Szövetkezet lakásépítő tevékenysége Előadó: Nádasdi elvtárs főmérnök köszönti a meghívott elvtársakat, a VB. munkaterv szerint tárgyalja a kér. Tanács, IKV, valamint a Prosperitas Szöv. jelentését. 3 alpontból áll a napirend. Közös munkától függ, hogy sikerül jó módszerrel megoldani. Mind a három napirendért Szabados elvtárs a felelős. Együttesen a. 3. előterjesztéshez kérdéseket tettek fel: Gulyás Kálmán, Adamis Zolttán, és Alaksza János' et.ak. Rózsa et. röviden megadta a választ, üáüa.sui elv társ , fölkész ház akcióról beszélt, itt 100 lakásról van szó. Két epületet^ jövő év első felében a többit év végére adják át. Blokk gyártás sajat hatáskörben első izben lesz. Erre nagyon várnak. Az Ö3sz. lakásépítés 85 %-át a munkáslakásépités teszi ki, Haman Kató u. lakótelepet is többek között . Vállalja a szerkezet szerelesen kívül az epites munkáját.is az eredeti vállalásnak megfelelően. ° Novák elvtárs ,.olo 1cészitéssel kapcsolatos munkáról adott tájékoztatást. Tájékoztatót adott a II.,XVI,XVII.kér.pártbizottságok Prosperitással kapcsolatos javaslatairól. Egyben az IKV felé is ismertette azokat az észrevéteket, amelyek a kér.Tanács ,a kér.PB, PTMB.lakóterületi munka csoportja, a körzeti pártszervezetek, valamint a lakosság köréből felszínre kerültek. V i t a ^ Földen. Yas.zl 6 e t. Tanács pár tsz. ti tkára A tanács tájékoztatóját a pártvezetőség is megtárgyalta. A pártvezetőség tevékenységéről adott rövid tájékoztatót. Külön kiemelten foglalkozott a társadalmi ellenőrzés erősítésének fontosságával. A hiányszakmák kérdésében, valamint annak mielőbbi megoldása^érdekében intézkedéseket kell tenni. A forgalmi csomópontoknál a kereskedelmet aszocialista szektor biztosítja, hasonló helyzet kialakítására van szükség a Boráros teren is. gSüaSL&fc..,4,I,S2QV Megköszönte a szövetség nevében az ülésre való meghívást. Elismeréssel szolt a Prosperitás szövetkezet munkájáról. Tájékoztatót adott az építkezésekről. Reagált a XVII. ke rü le ti felvetésre. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint pozitivabb a helyzet mint ahogyan azt a XVII.kér. jelezte. Részletes információt adott a kerületi Hámán Kató munkáslakás építéséről. Ismertette, hogy a KB.GPO. álláspontja alapján is szükséges megfelelő elfogadható áron munkáslakás építése. A jövőben a lakásépítésen belül a félkész ház akció nagyobb hangsúlyt fog kapni. Jelzi, hogy amennyiben nem lesz a finanszírozási rendszer megoldva komoly^gazdasági problémák várhatók ebben az évben./A XVI.kerületi Centenáriumi lakótelepnél mintegy 2o millió forint a Prosperitás Szövetkezet kintlevősége./ Kéri ehhez a VB. segítségét. i_______________________________ tó . _ . . . . ___________%---£---I” ■________- 3 -