Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1975-06-26
vj ' tó- 10 -Az üzoni-intézményi pártszorvok éa a korüloti Pártbizottság munkakapcsolata erősödött. Az olvi irányítás, a szervezett foladatmogjelolés, néhány fonto3 kérdésben a kezdeményezés biztosított, A kádermunka, a nevelés eszközeivel, az ellonőrzóo fokozásával, több pártozorv munkájához közvetlen segítséget nyújtottunk, A függotlenitott párttitkárok tanulása, továbbképzés© megfelelő. Felkészítésükre /titkári keretében, egyéni konzultációk, vita utján/ nagy gondot fordítottunk. Gyengének mondható a tapasztalatcser a helyi kezdeményezések iránti fogékonyság, valamint -a fontos pontokon dolgozó, nagy tapasztalattal rendelkező elvtársaink közvetlenebb bekapcsolása a kerületi szintű munka egészébe. A decentralizált alapszervozetok munkájának feltételei nehezebbek, tartalma elmaradást mutat,az ott dolgozó káderek felkészültsége gyengébb. Ebből adódóan a kerületi irányítás, elképzelések végrehajtása, gyakran ellenállás, értetlenségek legyőzése, viták utján valósítható meg, a fejlődés nem egyszer késik, A kerületi Pártbizottság apparátusa, a nagyüzemek instruktorai nem foglalkoztak kellő mélységgel és rendszerességgel a pártszervek /munkájának ellenőrzésével, A pártbizottság, végrehajtóbicottsdg tagjai többezer aktivistával, dolgozóval kerültek közvetlen kapcsolatba az elmúlt évek során, /?1,: csoportos beszélgetések sorozatai a nagyüzemekben./ A kapcsolatok megszilárdítására, a helyzetet megváltoztató, kedvező irányú hatások orősítóoóre kell törekedni. IV. Feladatok !»/ A korüloti Pártbizottság: A Politikai Bizottság 1972, december 1%-i állásfoglalásában megfogalmazott feladatok alapján az irányitómunka egyes részterületét - annak vógrohajtási tapasztalatait és a továbbfejlesztés feladatait - rendszeresen tűzze testületi ülés napirendjére. Alternatív javaslat:- A megfogalmazott feladatok végrehajtására éves intézkedési tervet kell készíteni, első alkalommal 1976, évre, A végrehajtás tapasztalatairól két év elteltével adjon számot a pdrtaktiva értekezletnek,- A feladatokat mindenkor a féléves munkatervhez kell kapcsolni, a,/ A pártópitő munka alapszorvezet! területének további erősítése érdekében, /a belső fejlődés irányítása 4° segitéso/difforencíált figyelmet , az átlagosnál is nagyobb energiát igényelnek a kerület valamennyi pártszervezetóhoz viszonyítva io az alábbi területek:- magas nunkáslótozámot foglalkoztató üzemi pártbizottságok,- — - — --------------W------—-V .m > / 1