Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1974-08-22
A HNF bizottság a választási munkák során megismert aktivisták jelentős részét bevonta a mozgalom munkájába. A népfrontbizottság vizsgálta a közérdekű bejelentések ügyintézését, a tett intézkedések hatékonyságát, a bejelentést, észrevételt tevők részére adott válaszlevelek hangvételét és azok hatását. Annak elismerése mellett, hogyha korábbiakhoz viszonyítva jelentős a javulás, még sok a tennivaló. Jó dolog, hogy a bejelentést tevők az előirt időn belül válaázt kaptak és a válaszlevelek többségének hangvétele kifogástalan volt. E mellett az állampolgárok többsége a levelek tartalmával, a tett, íwm> illetve kilátásba helyezett intézkedéssel is elégedett volt. Kisebb számban azonban még előfordultak kevésbé elfogadható hangvételű, bürokratikus vonásu, formális válaszlevelek is, amelyekkel természetesen nem voltak elégedettek a bejelentést, észrevételt tevők. Értékelésünk szerint ez a vizsgálat a Tanácsapparátus munkáját is segítette és egyben a Népfrontbizottság tekintélyét is növelte.- A szocialista demokratizmus szélesítését hatékonyan segítették a vitafórumok, a csoportos beszélgetések és a rétegtalálkozók is. Az elmúlt időszakban a választási törvény, a tanácstörvény, a lakásügyi rendelkezések, az ifjúsági törvény, a szövetkezeti törvény, a családjogi törvény tervezet stb. kérdéseiről folytattunk eszmecserét a lakosság különböző rétegeivel. Tapasztalataink szerint az ilyen vitafórumokra szükség van és egyre növekszik az igény, hogy az állampolgárok minél széle- Y sebb tömegei bővíthessék jogi ismereteiket. Ezt célozták azok a csoportos beszélgetések is, amelyeket a tanáccsal és a lakóbizottsági vezetőséggel közösen az I. félévben folytattunk a lakóbizottsági rendelet és a házirend egységes értelmezése érdekében. A beszélgetéseket a lakóbizottsági elnökök és a házfelügyelők részvételével szerveztük. A továbbiakban folytatni kívánjuk a jogpropagandát. így pl. a családjogi törvény és az uj lakásügyi jogszabályok egyes kérdéseiről szervezünk fórumokat. ( A tanácstagok munkájának segítése vÉi 'Y B *’ ' Az 1971. évi tanácstagi választások után jó félévvel kezdtük meg az uj tanácstagokkal való csoportos beszélgetéseket a Tanács vezetőivel közösen. Az akkori tapasztalatokat figyelembe véve az 1973. évi tanácstagi választások után közvetlenül, egyéni beszélgetéseken adtunk közösen iránymutatást az uj tanácstagok részére. L | 9 i- 8 -