Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1974-01-10

**v 1 I 1 1 1 Ifi é- 9 -A határozatot minden pártszervezetben taggyűléseken ismertettek. Kiemelt fontosságú területeken, nagyüzemekben külön programot kellett készíteni a helyi feladatokra. A tapasztalatokat a NEB 12 üzemben gyűjtötte össze. Az ősz folyamán csoportos titkári értekezleten számoltak be a pártszervezetek titkárai az eddig megtett intézkedésekről. A KB 1972. november 14-15-i állásfoglalása különös hangsúlyt adott a munkások politikai, szakmai nevelésének, A többirányú foglalkozás eredményeként az elmúlt év közepétől a pártszervezetek felelősségteljesebben foglalkoznak a helyi feladatok meghatározásával, a gazdasági és tömogszervozeti ve­zetés bekapcsolásával. A vállalatok a fő figyelmet a szakmunkás­­képzésre fordították. Az üzemek nagy részében tanfolyamok indul­tak, összhangban a vállalati szakmunkás-igénnyel. Ennek fedezik költségeit és megadják a dolgozóknak az előirt kedvezményeket. Változatlanul fontos feladat a dolgozók általános iskolai okta­tásának szorgalmazása. 61 vállalatnál a fizikai munkások 23,2 %-a nem végezte ol az általános iskola nyola osgtályát. Az 1973/74-es oktatási évben 58 vállalattól 249 fő iratkozott be a kerületi dolgozók általános iskolájába. A beiskolázásra fordított energia ebben a létszámban nem feje­ződik ki. Több pártszervezetünk egyenként foglalkozott az érin­tett dolgozókkal. A továbbtanulás társadalmi igénye és belső szükséglete nem elég érett. Összefogott fejlesztési elképzelésekkel csak néhány nagy­üzemünk rendelkezik, A párttagok, társadalmi aktivisták példamu­tatása sem biztosított. A szocialista brigádoknál szórványosan szerepel csak a vállalásokban tervezett képzés. A törvényesen előirt kedvezményeket biztosítják, de az anyagi és erkölcsi ösztönzés helyi feladatai nem kidolgozottak. A kerületi tanács és a HNP köaös szervezésében eljutott a felhí­vás üzemeinkbe a Munkásakadéniára való jelentkezésre. Ennek ke­retében rövid idő alatt komplex tárgyak keretében kaphatnak fel­készítést a résztvevők. Mód qyilott arra is, hogy egy év alatt fúí I_____________________________________X_____________________________________________/ ____________. ...______________________________________ _____________________________________________„________________________________________________________ — —............................................ ' - - j - - - ■ -------------- 1 —a -­J0)f{ I» I — ■ M ' mm ----—— — T-

Next

/
Thumbnails
Contents