Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1974-02-26
í Két nagyobb kérdés emelnék ki, amivel kapcsolatban úgy látom, hogy az alapszervezetek munkája szempontjából fontos foglalkozni: Az alapszervezetek munkájával való foglalkozást, azok munkájának^segítésit fontosnak tartom, hiszen a párt munkájának megvalósitásában rendkívül fontos szerrpet töltenek be. a pártszervezeteknek a rajtuk kívül eső területekre, a környzetre kifelé való hatása milyen mértékű és a kommunisták hogyan vesznek részt abban a munkában,^amelyik a pártonkivüli dolgozók is mozgósítja a feladatok végrehajtásában, ami segíti a párt általános politikájának a tényleges gyakorlati megvalósítását. Úgy látom, hogy a kommunisták nem elég része vesz részt ebben a munkában. Vezetőségi szinten azonban elismert a pártszervezetek kifelé hatása. A páitvezetőség és a társadalmi szervezetekkel való együttes kapcsolat, az nem mondható el általánosan, hogy minden kommunista számára a taggyűlések és a pártcsoport értekezletek olyan fórumokat jelentenek,' amelyek a mindennapi munkában világossá tennék a feladatokat. E munkának a kiterjesztése. Ilyen jellegű a központi határozatok megvitatása, helyi gazdasági teendőkkel kapcsolatos fel*additok. E feladatok napirenden tartását nem kezdik súlyponti kérdésként a napi munkában. Az alapozervezeti munka továobi fellendítését,hatékonyabbá tételét súlyponti feladatnak tartanám. A vezetőségek munkája nem megfelelő konkrétságu. Ha nem silocül előbbre lépni, akkor az erőfeshitések kisebb hatékonysággal fognak járni. Most sok párttagnak a passzivitása összefüggésben van azzal, hogy nem érzi magas mögött közvetlen pártszervezete egységes értelmezését. Nem érez hátteret, hogy számíthat -e az egész kommunista kollektívájának erejére és annak tudatában lépjen fel megfelelő bátorsággal. i:oldalon: Ila az alapszervezetek nagyobb önállósággal igyekeznek ddapiálni,minden egyes kérdésben biztosítsuk a feladatokat. A politika általános vitele könnyebb, mint a differenciálás. Ebben vannak hiányérzetek, az önállóság fokozását megnehezítik. 3.oldalon: Vannak olyan problémák, amelyok nem irányíthatók a pártbizottság javára. Felmerült, hogy elméleti kérdésekkel nem szívesen foglalkoznak. Ez attól függ, hogy mikor, hogyan és milyen módon vetnek fel ilyen jellegű kérdéseket. Az elméleti problémákat politikai vetületűkkel és helyileg jelentkező megnyilvánulásukkal együtt emeljük ki. I Javaslatokhoz: Konkrétan bevenném a differendiálásra valő törekvést az anyagba. A konkrétság és a módszerben! segítés tekintetében igyekezzünk az alapszervezeteknek segítséget adni., vT. I özabados et. Az a véleményen, hogy főleg a módszerbeli kérdések kerültek előtér-I be*Az alapszervezeti munkát tartalmi oldalról javaslom gazdagítani. ' I ____________C________ j, _ — . _— . — _ 4 -