Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1973-06-14

í I I | í- 4 -A jó légkörre jellemző, hogy évről-évre növekszik a vállalatnak a törzsgárda tagsága* Van egg egészséges törekvés, hogy megnyerni a dolgozókat a vállalat számára. A fiatalokkal kapcsolatban. Elmondották, hogy jól érzik magukat a vállalatnál, a perspektívájukat, elképzelésüket biztosítottnak ér­zik. A Szakszervezeti Tanácsnak az elmúlt évek folyamán nem kellett a vétó jogát gyakorolni, mivel a gazdasági vezetés tiszteletben tart­ja a hatásköröket és egységesen működik együtt a társadalmi szerve­zetekkel, összegezve: megállapítástra^ szerint sokkal pozitivabb alapon áll, mint magának a szocialista munkaversenynek a szervezése és állása. Javaslom, hogy az intézkedési tervet a vállalat részéről és a párt­­alapszervezet részéről áikéllerie újból vizsgálni, és konkrét szem­pontokkal kiegészíteni azokat, hogy még jobb eredményeket tudjanak elérni. Kérdéseket tettek fel: Mészáros, Bedő, Osváth, Schin, Zala, és Szabados elvtársak. Ezekre válaszolta. Tátrai elvtárs: Hogyan áll a munkahelyi demokrácia, ^a termelés irányítók szintjén, és mit tettünk ennek Javítása érdekében? A vallüilatnal az alsóbb munkahelyi vezetők majdnem mindegyike az adott területről került ki, mint vezető. A helyi termelési tanács­kozásokon a dolgozók ügyeinek intézésében ugyanazt követelem meg, mind a több dolgozótól. A dolgozóknak az érzéseit a tulajdonosi szemlélet a tudati oldal szempontjából kell erősiteni. Az alsóbb vezetőknek 60 %-a kommunista vezető. Két alkalommal rendeztünk tanfolyamot részükre, külső előadók bevonásával. A vállalatnak sokkal kevesebb a műszaki problémája, mint az embe­rekkel való probléma. Ezért igyekszünk erre nagy súlyt fektetni. A vállalat gazdasági eredményei hogyan tükrözik a munkaversenyt. A statisztika ezt tükrözi is. A vállalat fejlődése konkrétan je­lentkezik évről-évre. A szervezés-fejlesztési program. Elhfezitettük a távlati fejlesz­tési programot, amelyben fő kérdésként a vallalau szervezési, irányítási kérdéseit tűztük napirendre, A munka es uzemezervezes területén a "háló diagrammás",programot bevezettük. Ipari hátte­rünk meglehetősen gyenge. Értékeljük rendszeresen a feladatokat és ujabb, esetleg szükséges változásokat bevezetünk. Mi a orobléma az üzemi demokrácia érvényesítését illetően, ha­­aoáóHSaSeS. A probléma jelentkezik boar alsóbb vezető veszi észre a probléma nenertet|lt. oaszeteves^ tik aio olcat, kötelességeké.. Ez azzal lugg össze, kell erősítenünk a törzsgardatagsagunkat. L i J * mm . -9

Next

/
Thumbnails
Contents