Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1973-05-17

j i- 2 -Testületi üléseken a párt és a KISZ kongresszusa határozatai alap­ján rendszeresebben visszatérnek, elemzik a feladatok megvalosita— sát és ujabb tennivalókat jelölnek meg, A korábbi gyakox'lathoz vi­szonyítva, amikor még csak a KISZ—szervezet vezetőit számoltattak be /uj jelenség/ a pártszervezetek gyakrabban vizsgálják, hogy mit tettek a kommunisták, a társadalmi és gazdasági szervek vezetői az ifjúságért, hogyan állnak a feladattorvek végrehajtásával. A pártszervezeteink a határozatokat, pártmegbizatasokat konkrétab­ban fogalmazzák meg és a helyi tennivalókba gyakrabban megjelölik a KISZ kapcsolódását. A párt irányit ás minden szinten erős.ödöttj__£sjfcö^i vetkezotesebb lett a KISZ-szervozetekben. A KISZ-titkárok résztvesz­­nek a párt fórumain. Rendszeresebbé váltak a közös vezetőségi ülések és taggyűlések, ahol főleg gazdaságpolitikai, társadalmi munka-akci­ók pártépitési stb, kérdésekben kapnak nagyobb feladatokat. Ezen a területen jelentősebb eredményeket tudnak felmutatni. Ugyanakkor a KISZ belső életének fejlesztésével, a KISZ kommunista jellegének erő­sítésével, a rétegpolitikai munkával, a munkásifjúsággal való kiemelt foglalkozás terén már kevés útmutatást, segítséget, kapnak. A pártszervezetek a KISZ fejlődésének személyi feltételeit azzal is biztosítják, hogy a 30 éven aluli párttagok döntő többségét - mely kerületünkben a párttagság közel 10 %~a - a ICISZ-bon bízzák meg part­­munkával. E pártfeladatok ellenőrzése,?számonkérése az utóbbi években rendszeresebbé vált. Ebbon nagy szerepe van az évenkénti beszámoló taggyűléseknek és az azt megelőző pártcsoport-értekezleteknek, ahol egyenként értékelik a párttagok munkáját. A további problémát az okozzashogy oen a párt-, sem a KlSZ-szervezetok nem fordítottak kellő gondot arra,- hogy a politikai nevelő és pártépito munkában a munkás­fiatalok aránya megfelelő legyen. A fiatal párttagok között 44,5 #~os a fizikai munkásarány /budapesti átlag 48 % /. Hasonlóan kedvezőtlen a KISZ- tagságon belül a munkások aránya, mely csökkenő tendenciát mutat. ! _____ A?__________________ ■

Next

/
Thumbnails
Contents