Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1972-08-10

j|piH ^ ^ —1 ^ 4 é- 6 -A pártvizsgálat és pártfogyolni vizsgálatok megkülönböztetését ós indoklását a párttagság helyesnek tartja. Ugyanakkor gyakorlati alkalmazásának módszerei még nem mindenütt egyértelműen tisztá­zottak. Ennek érdekében további felvilágosító munkát kell végez­nünk. Szinte valamennyi pártszervezetnél azonos - .ódon fogalma­zódott meg, hogy a KEB állásfoglalása non a pártfogyolni és párt­­vizsgalatok számának növelését kall hogy jelentse, hanem ellen­kezőleg, a megelőzést szolgálja. A párttagság egy részének van olyan véleménye is, hogy e doku­mentumoknak nyilvánosságot kell biztosítani, mivel.az ebben fog­laltak non tekinthetők csupán a párt belső ügyének, A párt politikáját követő tömegek előtt - véleményük szerint - csak tovább szilárdulna a párt iránti bizalom, ha megismernék a tisztsségos emberek számára megnyugtató és bátorító állásfoglalást. Ezt annál is inkább.szükségesnek tartják, mert kettős megoldások is születhetnek. Pl.: a névtelen levelek kezelését illetően, Pélőnek tartják, hogy c jövőben a névtelen bejelentések zömében állami vonalra kerülnek át. Ezért szükséges l«nne állami vonalon is a pártéhoz hasonló eljárást alkalmazni. A taggyűléseken egyértelműen megfogalmazódott, hogy a Politikai Bizottság levelében és a KEB állásfoglalásában foglaltak nem kampányfeladatok, hanem a fokozatos és átgondolt tudatformálás elvei és eszközei utján valósítható meg, A pártszervezetek egy részében csa'k a dokumentumok ismertetéséig jutottak el, ugyanokkor a hozzászólások során sok olyan probléma , is fölvetődött, amelyek konkrét intézkedést is igéiéinek. P EL ADATOK ■ a./ A kerületi pártbizottság a taggyűlések tapasztalatairalapján határozza meg melyik pártszervezetben szükséges ismételten visszatérni az anyag megvitatására. /A PTO tegyen javaslatot a PVB-nok./ Oh

Next

/
Thumbnails
Contents