Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1972-04-06
á 4 « y — 6 — 4.y A népgazdaság, honvédelem és a lakossági ellátás szempontjából elkerülhetetlen fontos termékek vagy szolgáltátasokyazdasagossá tételét tekintsék alapvető feladatnak, A munka- es az üzemszervezés korszerüsitésóvel együtt vizsgáljak meg ez ilyen jellegű. tevékenységet hogyan tudnák a helyi eroforrások-feltárásává! a tömegek bevonásival megoldani e célkitűzéseket. 5*/ A pártszervek PB, VB, csúcs, vezetőségi ülésén^es taggyűlésén^ rendszeresen számoltassák be a gazdasági vezetőket a Politikai Bizottság határozatának végrehajtásáról, kiserjók figyelemmel, ellenőrizzék és segítsék e célra készített program megvalósítását. A minősítéseknél vegyék figyelembe ennek a határozatnak végrehajtása érdekében kifejtett tevékenységet is. 6./ A kerületi PVB részéről tegyünk jelzéseket a Budapesti Pártbizottság Gazdaságpolitikai Osztályának arról, hogy nozponti Bizottsági határozatok végrehajtásával az állami szervek által kiadott rendelkezések az utóbbi időben rendszeresen késnek. Ez a pártszervezetek politikai szervezeti munkáját nehezíti* 7./ A 1olilitikai Bizottság határozata végrehajt ásónak biztosítása érdekében az üzemi pártszervezetek helyileg határozzak meg a szakszervezetekben cs az állami szervezetekben dol^.ozo kommunisták konkrét feladatát, jelöljék meg a KlSZ-szervezet tennivalóit, ügyelve az ifjúsági mozgalom sajátosságaira, a bevált munkamozgalmok hasznosítására. A határozat végrehajtását ellenőrizzék, segítsék és koordinálják. 8./ A part- és a társadalmi szervezetek ga zd' sagpolitikai^agitációs munkájában nagyobb szerepet kell biztosítani a gazdaságosságnak, olyan szemléletet kell kialakítani - e tekintetben az creekeltség.t is úgy alkalmazzék -, hogy a célszerű takarékosság, a költségek csökkentése, a termelékenyebb, szervezettebb munka társadalmilag is nagyobb megbecsülést kapjon. Záradék: A kerületi PVB határozatát kapják: pártbizottságok, csucsvezetőségek, néhány nagyobb önálló vállalati alapszervezet, n kerületi KISZ Bizottság A Politikai Bizottság 1971. október 19-i határozatából adódó kerületi feladatokat a májusi aktivnórtekezleten ismertetni kell. B,!4ott * V‘l? * re-Í . Párt- és Tömegszervezetek Osztálya I I| _ ' ' ' j I I I1 | ll mmmmmmmmm*****41 -----------------------—-— ... -i _ _ .___________ ■am » .-.»