Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1971-05-04

Jó a kerületi KISZ Bizottság együttműködése a keiületi MHSZ-szel, az MTS-sel jó intézkedési torveik vannak. Megalakult kerületünkben is az Ifjú Gárda parancsnokság 80-I00 fős ifjugárdával rendelkezünk, a határozat megjelenése óta 28 ifjúsági klub alakult,' A klubok úgy tudnak eredményes munkát végezni, ha a program meg­felelő, ügy kell kialakítani a rendezvényeket, hogy a munkás, értelmiségi fiatalok is megtalálják a helyüket, érdeklődési körüket, Elmondta még Nádasdiné et-nő, hogy a fiataloknál is van bizonyos negativ nézet, de ez nem több,mint a határozat megjelenése előtt volt, A vállalati KISZ titkárok bevonása a gazdasági életbe úgy érvénye­sük, és ott, ahol a párttitkár igényli,hogy a fiatal részt vegyen ott, Tehát a pártszervezettől függ, A nevelés kérdéséhez; a választásoknál nagyon sok KISZ fiatal KISZ-vezető lett m. szakszervezeti funkcionárius, A kerületi PB határozata értelmében feladatunk volt a kommunista politikai jelleg erősitése. Végeztünk egy nagyarányú fel­mérést a belső szervezeti életről, mely anyagot jól tudunk hasznosítani. Nagy gondot fordítunk a vezetőképzésre, politikai oktatásra, ezen belül a pártépités tevékenységre, Továbbra is feladat a politikai jelleg erősitése a KISZ szerve­zetekben, ez folyamatos feladatunk, A termelésben való részvétele a fiataloknak bizonyltja, hogy ko­molyan vesszük azt, hogy a fiatalokat bevonják a konkrét teremelést segitő munkába, Zala elvtárs: A jelentést jónak tartja, azt elfogadja, A határozat megejelené­­se lelkesedést keltett a fiatalokban, Ez a lelkesedés úgy érzi, most alább hagyott. Állandósítani kellene ezt az élénkségét, a lelkesedést, s ez a KISZ Vili,kongresszusra való felkészülésbe is ke XI, hogy érvényre .jusson, Nagyon jónak tartja az ifjúság részvételét a különböző termelési, kutatási mozgalmakban. Igenyelni kell továbbra is és nagyobb mértékben a fiatalok lelkesedését, odaadását, mert lehet számítani a mai ifjúságra. Ha vannak is szélsőséges megnyilvánulások, nem olyan nagymértékű, mint párévvel ezelőtt volt, Horváth Ernő et: Egyetért a jelentéssel. Véleménye szerint helyesen tükrözi a keiületi tapasztalatokat, A határozat végre­hajtásának kezdeti szakaszán vagyunk még,'ez nem kampány feladat, ez folyamatos és nagyon hosszú tavu munka, A határozat értelmezése sok esetben nem megfelelő. Az üzemben általában az anyagi oldalról közelitik meg a határozat végrehaj­tását, és nem a tudatformáló, ideológiai oldaláról nézik, — . - - - - -- - - -­­­­­­­­" ' ■ - - -----------­u — 4 —

Next

/
Thumbnails
Contents