Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1971-03-11

Stencilszára: 58 Az líSZMP Politikai Bízottéi a 1967. május 9.-1 határozata,, valamint az 1001/1968, sz. Kormányhat'rozat alapján minden"' évben értékeljük az állami zemélyzeti munkában elért ered­ményeket ás meghatározzuk > következő esztendő feladatait, A vállalat dinamikus'fejlő ése az egész vállalati kollektíva munkájának eredménye. Nehezítették a vállalat fejlődését azok a negativ jelenségek, amelyek a káderpolitikában, illetve a gazdasági és a társadalmi szervezetek vezetői között a múlt­ban jelentkeztek. Ezek a következőkben foglalhatók össze:- A káderkiválasztásnál nem minden esetben érvényesítettük az 1001/1968, sz. Kormányhatározat követelményeit"/széleskörű ' információk előzetes bekérése, szakmai és vezetői ráter­mettség alapos mérlegelésének hiánya/. Ennek következtében méltatlan, a hármas követelménynek nem megfelelő személyek is kerültek fontos beosztásba, j- Hiányzott a vezetői munkakört betöltő dolgozók munkájának folyamatos, objektív értékelése; ezért a káderkiválasztás hibáinak korrigálása elhúzódott.­- A vezetői munkakört"betöltő dolgozók megítélése nem volt elegge következetes, az értékelés mércéje'különböző beha­tásokra többször indokolatlanul változott. Mindezek fékezték a vállalat fejlődését és a munkahelyi lég­kört is hátrányosan befolyásolták, E negativ jelenségek a következő okokra vezethetők vissza:- A kádermunka kérdéseiben többször a gazda ági vezetők álláspontja sem volt egységes,- A társadalmi szervek korábbi'vezetői a gazdasági vezetőket e tekintetben sem támogatták, E hibák felismerése, a főkönyvelői személycseré, valamint az elmúlt év végén megalakult uj összetételű párt, illetve szakszervezeti vezetőség megteremtette annak előfeltételét, hogy az elmu.lt évek hibás gyakorlatával szakítsunk és személyekre való tekintet nélkül fellépjünk azokkal szem­ben, akik gazdasági"feladataiknak nem akarnak, vagy nem tudnak eleget tenni, vagy akik a szocialista erkölcsbe üt­köző magatartásukkal rontják a vállalati légkört. Az elkövetett hibákat önkritikusan értékelve ma már elmond­hatjuk, hogy ezekben a kérdésekben a gazdasági vezetők és a társadalmi szervezetek vezetőségének álláspontja azonos,tevé­kenységüket ebben a szellemben kivonják a jövőben is követ­kezetesen továbbfolytatni. i Ál . | J . — ______________________­­­­­- - —- —....................... -N ■ - -----....... > - -- —..................... .-I...................... .. i

Next

/
Thumbnails
Contents