Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1969-03-28
- 2 -I, Az 1968. évi Kollektív Szerződés-ek tapasztalatainak rövid__ összegezése. Mint az év közbeni megállapítások, valamint az év-végi kiértékelések is bizonyították a vállalatoknak ákerült egy olyan szerződést kötni, melyben a legfontosabb munkajogi kérdéseket szabályozták. Az elmúlt év folyamán a vállalatok általában két-három alkalommal - főként a pártszervezetek kezdeményezésére - elemezték a . kollektiv szerződések menetközben! értékét és alkalmazhatóságát. Ezeknek az értékeléseknek elsősorban az volt a haszna, hogy az újonnan megkötendő szerződések módosításánál indito alapul szolgáltak, A Budapesti Vegyiművek, a Magyar Gyapjufonó és Szövőgyár, a Butorértékesitő Vállalat esetében tapasztaltuk, hogy az év-yégi összesítések már egybeestek az előkészítő megbeszélésekkel, E tapasztalati adatokon kiviil, viszonyították a felettes szakszervezeti szervek részéről időközben kiadott értékelésekhez is, valamint a SZOT uj irányelveihez is, Szinte egyöntetűen megállapíthatjuk, hogy az általában való megfelelés mellett az uj gazdaságirányítási rendszer bevezetését is jól szolgálták. Az a tapasztalat, hogy az 1968-as évben módosításokra elvétve került sor, a párt és szakszervezct ercdoci álláspontjai ugyanis az volt, hogy az egy év aránylag rövid idő, és célszerű a kollektiv szerződést alapjaiban változatlanul hagyni, hogy minden kihatását észlelhessék, A tapasztalatokat azonban menetközben rendszeresen gyűjtötték, és mint már említetcük, ezt felhasználták, II. Az 1969-7o. évi Kollektív Szerződés-tervezet összeállitásának. és ismertetésének több tapasztalati a dolgozók véleményének felhasználása. A vállalati szakszervezeti szervek, mint-e munkának elsődleges • i'i Ál ---------------------------------------------u é